Durván túlárazott bölcsőde miatt indult eljárás

Súlyos túlárazást, közbeszerzési szabálytalanságokat, valamint a közpénzek nem megfelelő felhasználását állapította meg az EU-támogatásból megvalósult, 677 millió forintos kazári bölcsőde beruházásnál az Integritás Hatóság, ezért hanyag kezelés vétsége elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen, valamint a Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását is kezdeményezte.

A kazári bölcsőde ügyében az Integritás Hatóság súlyos túlárazást, közbeszerzési szabálytalanságokat, valamint a közpénzek nem megfelelő felhasználását állapította meg, ezért több eljárást kezdeményezett és egyéb intézkedést javasolt az ügyben – derült ki a Hatóság közleményéből.

Az Integritás Hatóság lezárta vizsgálatát a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatott, TOP-1.4.1-19-NG1-2019-00005 azonosítószámú, „Bölcsőde építése Kazár Községben” című projekttel kapcsolatban. A projekt teljes támogatási összege 676 875 095 forint volt.

A Hatóság megállapította, hogy a projekt ugyan megvalósult, azonban jelentős túlárazás történt. A vizsgálat szerint a bölcsőde kivitelezése bruttó 219 312 136 forinttal haladta meg a reális költségeket, továbbá az intézmény mérete indokolatlanul nagy az új férőhelyek számához képest (összesen 12 fő), ami feltételezhetően sérti a közpénzek hatékony és felelős felhasználásának elvét.

A közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő kizárta a legalacsonyabb árat kínáló pályázót aránytalanul alacsony árra hivatkozva, így a végső nyertes a közel 60 százalékkal magasabb árajánlatot adó vállalkozás lett. Ezen túlmenően a nyertes kivitelező több mint 97 millió forint értékű alvállalkozói teljesítést nem jelentett be az ajánlatkérőnek.

Javaslatok és további lépések

A Hatóság javasolta az Irányító Hatóságnak a szabálytalansággal érintett támogatási összeg visszakövetelését. A jövőre nézve javasolta az Irányító Hatóság és a Közreműködő Szervezet számára az ellenőrzési eljárások hatékonyságának felülvizsgálatát.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo