Draskovics Tibor hivatalban lévő pénzügyminiszter elsősorban a bizalmi deficitet nevezte meg a gazdasági fejlődés legfontosabb akadályának, illetve azt, hogy hiányzik a szakmai együttműködés, nincs párbeszéd a szociális partnerek között, hiányzik az együttműködés a gazdaság meghatározó szereplőivel és nincs együttműködés a politikai partnerek között. Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere egy kérdésre válaszolva jelentette ki: bár az együttműködés fontos, de a kormányzati felelősség nem adható át. S a maga részéről sem látja esélyét - belátható időn belül? - a bizalmi minimum kialakulásának. E korántsem meglepő pengeváltás ellenére régen nem lehettünk nyilvánosan a kormány és az ellenzék prominens képviselői között olyan korrekt szakmai párbeszédnek, mint november 25-én, a GKI Gazdaságkutató Rt. születésnapi konferenciáján.

Már a konferencia címe is érdekes szakmai napot ígért: Új kormányos - régi gondok. Majd a témát tizenkét előadás, és egy estébe nyúló kerekasztal-beszélgetés járta körül. "Úgy tűnik, mégsem fogok itt ma deficitet eladni - utalt előadásának a szervezőktől kapott címére (Deficit-licit) Draskovics -, ezért inkább megpróbálom felvázolni a gazdaságpolitikánkat." Véleménye szerint 2003/2004-ben alapvetően kedvező fordulat, hogy egy jól láthatón nem fenntartható növekedési pályáról átállt a gazdaság egy fenntarthatóbb pályára. Hiszen a GDP növekedése már egyre inkább az exportnak és a beruházásoknak köszönhető, és elkezdődött a termelés és a bérek növekedésének összhangba hozása, továbbá a korábban rendkívül alacsony lakossági megtakarítások is mintha növekedni kezdenének. Ugyanakkor a fő gondok: a külső egyensúlyi mérleg borulása; a magas államháztartási hiány; a bizalmi deficit; az együttműködési deficit.

A gazdaságpolitika számára jelenleg a fő feladat a költségvetési hiány elfogadható szintre hozása, amit azonban több tényező befolyásol. Ilyen, hogy át akarunk állni a fenntartható növekedési pályára, ami azonban rövid távon rosszul hat a költségvetésre, hiszen elvben az irányváltás újabb bérkiáramlással járna. További kihívás az infláció mérséklés kényszere. A 2002-ben végrehajtott bérkorrekció mintegy 400 milliárd forint plusz költségvetési terhet jelent, ami évről-évre nő, ha a juttatásokat reálértéken akarjuk tartani. Óriási a lemaradás a szükséges infrastruktúrafejlesztésekben (autópálya, hulladékkezelés stb.), ami ezermilliárd forintban mérhető gyors beruházásokat igényelne. A korábban végrehajtott nyugdíjreform - bár helyes volt, hangsúlyozta a pénzügyminiszter -, de a GDP 0,8 százalékával, két év múlva 1 százalékával csökkenti a költségvetés bevételeit. Komoly gond a magas kamatszint, hiszen egy év alatt 6,5 százalékról 12 százalékra ugrott és csak igen lassan ereszkedik innen lefelé. S költségvetési szempontból plusz tétel az EU-csatlakozás, egyrészt mert jövőre 210 milliárd forintot kell a közös uniós kasszába befizetnünk, másrészt mert az uniós támogatások többsége társfinanszírozású, vagyis a hazai, állami részt biztosítani kell. (Más kérdés, hogy az ország mennyit kap cserébe vissza, de az nem az államháztartás bevételeként jelentkezik.) Szintén plusz kiadás a NATO-tagságunk, mely szerint a GDP 2 százalékát kellene védelmi kiadásokra fordítani, az idei tény 1,3 százalék. Komoly gond az alacsony foglalkoztatás, illetve a gazdasági aktivitás alacsony volta, ami sokféle eszközzel kezelhető, de ezek közül az egyik a foglalkoztatási közterhek mérséklése, ami azonban csökkenti a súlyos hiánnyal küzdő költségvetés bevételét. S végül tizedik kihívásként - leszögezve, hogy a felsorolás nem követi a fontossági sorrendet és nem teljes - Draskovics az általános adócsökkentési nyomást említette.

A miniszter előadásában nem maradt adós a lehetséges megoldásokkal sem, miután a költségvetési hiány csökkentése "ráolvasással nem megy". 1. Az infrastruktúrafejlesztéseket a kormány "ahol csak lehet a magánbefektetők bevonásával" kívánja megvalósítani, és ezzel hosszú távon is biztonsággal működtethetők az új intézmények. 2. Az uniós támogatások jelentős része korábbi hazai támogatásokat válthat ki, ami már a jövő évi költségvetésben is tükröződik. (Ezért nem korrekt, ha például a hazai agrártámogatások összegét önmagához hasonlítjuk, és nem együtt nézzük az uniós és hazai támogatásokat.) 3. A védelmi kiadásokat csökkentjük, vállalva annak politikai felelősségét. 4. Csökkentjük a költségvetési intézmények költségeit. 5. Az adócsökkentés nem általánosan valósítható meg, hanem célzottan, néhány jól körülhatárolható probléma kezelésére figyelve.

A pénzügyminiszter kitért arra, hogy ezek természetesen rövid távú, és nem végleges megoldások a fő gazdaságpolitikai gondokra. Azokhoz átfogó reformokra lenne szükség, de az 1997-es nyugdíjreform óta nem volt hasonló, átfogó reform, és "erre együtt nem lehetünk büszkék".

 

"Adók és kapók - látszat és valóság" - ez már Varga Mihály fideszes képviselő előadásának a címe. Aki szerint két éve vitatkozunk gazdaságpolitikai ügyekről, és közben talán nem vesszük észre, hogy történelmi változások zajlanak körülöttünk. A kormánytól hiteles és felelős döntéseket, és kiszámíthatóságot várna el - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kormánynak a külső és belső deficitek korlátja ellenére is van mozgástere. Majd az ex-pénzügyminiszter sok-sok adattal, grafikonnal és táblázattal egyebek között azt igyekezett megmutatni, hogy milyen mértékben tehető felelőssé a kialakult problémákért a fiskális illetve a monetáris politika. Majd kijelentette, hogy a kormány folyamatos bizalmi vákuumot teremt, holott "az őszinte szó kifizetődőbb lenne, mint az egész évi bújócska." Bírálta a kormány elképzelését a magántőke állami feladatokba történő bevonásáról: "strukturális reformok helyett nem megoldás a PPP. A jelen eladósodottságot ne tetézzük húsz évre szólókkal". A vállalkozásélénkítési programmal kapcsolatban pedig "kamattámogatás helyett a nyereséghez kötött támogatást" javasolt.

Varga Mihály lényegében elismerte, hogy racionális kormányzati döntés volt tavaly decemberben a lakáshitelezési állami kedvezmények szűkítése. És kijelentette: olyan országban, ahol ikerdeficit kezd kialakulni, nagyon ügyelni kell arra, milyen pályára állítja a gazdaságpolitika az országot. A külső körülményekben egyelőre kedvező a helyzet, ezt ki kellene használni, és megkezdeni az egészségügyi, oktatási, önkormányzati reformot. Pusztán az uniós támogatásokra várni nem helyes.

Az előadások feldolgozását honlapunkon folytatjuk!