Drágult a gabona és a tej

A globális terményárakat lekövető mutató már a harmadik hónapja nő, miután a gabonafélék és a tejtermékek drágulása ellentételezte a cukor és növényi olajok alacsonyabb jegyzését – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). 

A húsfélék ára 0,2 százalékkal csökkent, köszönhetően a baromfifélék és a marhahús árzuhanásának, ami meghaladta a sertéshús és a birka drágulását.

Az első előrejelzés a következő gabonaszezonra

A FAO megjelentette az első előrejelzését a 2024/2025-ös szezonra, amely szerint a világ gabonatermelése elérheti a 2846 millió tonnát, ami gyakorlatilag megegyezik a 2023/2024-es szezon rekordértékével. A globális kukorica- és búzatermelés várhatóan csökkenni fog, míg az árpa, rizs és cirok kibocsátása nőni fog – olvasható a ma közzétett Gabonakínálati- és keresleti gyorsjelentésben. Azonban a Fekete-tenger környékét érintő kedvezőtlen időjárás negatívan hathat a globális búzatermelésre, amit a jelenlegi számok még nem tükröznek.

A gabonakészletek esetében 1,5 százalékos bővülést várnak, ami a várt 897 millió tonnával új rekordot dönthet. A kukorica, árpa, cirok és rizs készletei nőhetnek, a búzánál csökkenést jeleznek.

A FAO szakértői szerint a globális gabonakereskedelem 1,3 százalékkal fog zsugorodni éves szinten a kukorica szűkülő kereskedelme miatt. A rizs kereskedelme jelentős bővülés előtt áll.

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo