Első becslésünk szerint a kivitel mintegy 87%-át, a behozatalnak pedig 82%-át az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.
2004. január–áprilisi külkereskedelmi forgalom második közzététele
Az áprilisra vonatkozó első közzétételünket követően a vámadatok feldolgozottsági szintje – az EU-csatlakozás körüli átmeneti vámrendszeri problémák fokozatos felszámolása nyomán – jelentősen javult. Az április hónapra előre jelzett adatkiegészülések nagy része mostanra realizálódott, és ezekkel együtt a január–április havi külkereskedelmi forgalom alakulását az alábbiakban mutatjuk be.
Eszerint 2004 első négy hónapjában az export és az import volumene egyaránt 18%‑kal bővült a megelőző év azonos időszakához képest. A kivitel értéke 3507 milliárd forintot, a behozatalé pedig 3942 milliárd forintot tett ki. Az év első két hónapjáig tovább folytatódott az a 2003 utolsó negyedévétől érvényesülő tendencia, amely szerint az export hónapról hónapra nagyobb mértékben bővült, mint az import. A folyamat márciusban megszakadt, az április havi kivitel növekedési üteme pedig már lényegesen elmaradt az importra számítottól. A vállalatok csatlakozást megelőző taktikai vásárlásai erőteljesen befolyásolták a behozatal alakulását, emellett jelentős volt még a fogyasztási célú import növekedése is. A külkereskedelmi mérleg hiánya 435 milliárd forint volt, amely a deficit 87 milliárd forintos növekedését jelenti. A forgalom mindkét iránya mintegy 1,5%‑kal magasabb forintárszínvonalon bonyolódott le, s így a cserearány lényegében változatlan maradt.
A kivitel 63%‑át jelentő gépek és szállítóeszközök volumene az árufőcsoportok közül a legnagyobb mértékben, mintegy negyedével bővült. A forgalom növekedése jelentős részben a mobiltelefonok és a belső égésű motorok dinamikusan bővülő exportjának volt a következménye. A kivitel közel háromtizedét képviselő feldolgozott termékek volumene 11%‑kal nőtt. Az árufőcsoportba tartozó termékkörök közül igen jelentősen bővült a 66 milliárd forintért kivitt gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek forgalma. Az árufőcsoportok közül kizárólag az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene csökkent: a forgalom 3%‑kal maradt el a megelőző év azonos időszakában regisztrálttól. A mérséklődésben meghatározó szerepe volt a drasztikusan, mennyiségét tekintve több mint 90%‑kal visszaeső búzaexportnak.
A behozatal több mint felét képviselő gépek és szállítóeszközök volumene 22%‑kal nőtt. Az árufőcsoportba tartozó termékkörök közül jelentősen nőtt a döntően termelési, összeszerelési céllal behozott elektromos alkatrészek, illetve integrált áramkörök, valamint az elsősorban fogyasztási célokat szolgáló személygépkocsik forgalma. A feldolgozott termékek behozatalának volumene 18%‑kal haladta meg a bázisidőszaki szintet. Az árufőcsoporton belül az alumínium-alapanyagok forgalma mintegy négyszeresére nőtt, de a gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek importja is jelentősen bővült. Az árufőcsoportok közül kizárólag az energiahordozók behozatalának volumene csökkent, a forgalom 3%‑kal maradt el a megelőző év azonos időszakának szintjétől. Az import mennyisége a földgáz esetében tizedével csökkent, a lényegesen kisebb forgalmú elektromos energia esetében viszont több mint 70%‑kal nőtt.
A kivitel forintárszintje összességében 1,3%‑kal nőtt a megelőző év első négy hónapjához képest, amelyen belül a gépek és szállítóeszközök forintárszínvonala változatlan maradt. A feldolgozott termékek kivitele mintegy 2%‑kal magasabb forintárszinten bonyolódott le. Az árufőcsoporti átlaghoz képest jelentősebben emelkedett a ruházati cikkek, valamint a vasból és acélból készült félgyártmányok árszínvonala. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportárszintje az árufőcsoportok közül a legnagyobb mértékben, tizedével nőtt, amely elsősorban a gabonafélék számottevő árszintemelkedésének a következménye.
A behozatal forintárszínvonala 1,7%‑os növekedést mutat, amelyen belül a gépek és szállítóeszközök árszintje – a kivitelhez hasonlóan – megegyezett a megelőző év azonos időszakában tapasztalttal. A feldolgozott termékek árszínvonala közel 4%‑kal nőtt. Az árufőcsoportba tartozó termékkörök közül a műanyag készáruknak, valamint a vas- és acélalapanyagoknak, félgyártmányoknak határozottan nőtt az importárszintje. Az energiahordozók forintárszínvonala 1%‑kal nőtt, amelyen belül a földgáz árszintje növekedést, a nyers kőolajé viszont csökkenést mutat a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.
A forint az első négy hónapban közel 4%‑kal gyengült 2003 azonos időszakához képest. A forgalomból mintegy négyötödnyi részarányt képviselő euróhoz viszonyítva 6%‑os gyengülés, a dollárhoz képest viszont 8%‑os erősödés volt tapasztalható.
A kereskedelmi mérleg az év első két hónapjában bekövetkezett javulást követően márciusban és áprilisban jelentős mértékben romlott, s az időszak egészét tekintve 87 milliárd forinttal vált kedvezőtlenebbé. A deficit növekedése túlnyomórészt a fejlődő országokkal folytatott kereskedelem alakulásával magyarázható, amely relációban a kivitel értékének több mint 50%‑os növekedése csak részben tudta ellensúlyozni a lényegesen nagyobb értékű behozatal forintértékének 38%‑os bővülését. A közép- és kelet-európai országok vonatkozásában is a mérleg romlása volt tapasztalható, miután az importérték bővülése (28%) 8 százalékponttal meghaladta az exportét. A fejlett országok viszonylatában ugyanakkor javult az egyensúly, miután a kivitel nagyobb összeggel nőtt, mint a behozatal.
Dinamikus import mellett még dinamikusabb export
A kivitel értéke 855 milliárd forintot, a behozatalé 940 milliárd forintot tett ki. Az export értéke 14, az importé 10%‑kal haladta meg a megelőző év azonos időszakában regisztrált értékeket - 2004 májusában, a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.