"Csak minden ötödik romának van esélye"

A magyarországi munkaképes romák csupán tíz-húsz százalékának van lehetősége munkába állni - mondta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) budapesti Tavaszköszöntő Fesztiválján

Kiss Péter a fesztivál keretében bemutatott "...akik felépítették Budapestet" című fotókiállítást megnyitó beszédében kitért arra: az a többségi előítélet, hogy a romák nem dolgoznak, miközben a kiállítás anyaga is épp ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A közmunkában részt vevők hetven-nyolcvan százaléka roma ember, és "ez az, ami a sztereotípiával szemben tanulság a többségi társadalom számára".

Horváth Aladár, az RPA elnöke azt mondta, hogy azért is szervezték a fesztivált, mert úgy gondolták, hogy a magyar államnak, a kormánynak, az ellenzéknek, a civil társadalomnak és a gazdasági élet szereplőinek közös a felelőssége abban, hogy minél több cigány ember kerüljön újra vissza a munka világába. Az RPA idén immár harmadik alkalommal rendezte meg kétnapos Tavaszköszöntő Fesztiválját a fővárosi 56-osok terén.

Az "...akik felépítették Budapestet" című fotókiállítás archív képei a 70-es, 80-as évekbeli metróépítkezéseket és az azokon dolgozó roma munkásokat ábrázolják. A kiállítás képanyagát a Magyar Távirati Iroda archívumából és Horváth Dávid fotóművész munkáiból gyűjtötték össze. A fotókiállítással a roma munkanélküliségre is fel kívánták hívni a figyelmet.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo