Bezár a bazár, 135 év után nem lesz szakszervezeti majális a Városligetben

Idén május elsején megszakad egy 135 éves hagyomány: nem rendezhetnek majálist a szakszervezetek a Városligetben. A terület hasznosításáért felelős Városliget Zrt. ugyanis évek óta tartó kiszorítósdi után – és idén is több hónapos időhúzást követően – ezúttal egyetlen érdekvédelmi sátor kitelepítésére sem adott engedélyt. A teljes területet az ünnep idejére a kormányközeli – Mészáros Lőrinc érdekeltségéhez tartozó – Indamedia Csoport kapta meg.

Már az első szakszervezeti mozgalomhoz köthető nagyszabású majálist is a Városligetben rendezték meg 1890-ben, s azóta ez a munka és a munkások ünnepének emblematikus helyszíne. A Magyar Szakszervezeti Szövetség – elődei révén – 80 május elsejét ünnepelt itt megszakítás nélkül, igaz, az utóbbi években egyre kisebb területre szorította őket a hasznosításért felelős Városliget Zrt. Idén azonban a szakszervezetek már egyetlen sátor felállítására sem kaptak engedélyt a cégtől, így 135 évvel az első szabad majális után a 136.-ra a szakszervezetek nem települhetnek ki az utóbbi években megszokott helyszínre, a Napozó rétre. Igaz, a ligetben máshova sem, mert a cég a Mészáros Lőrinchez köthető Indamedia Csoportnak adta ki a teljes területet – ismertette a szakszervezetek számára rosszul végződött folyamatot Zlati Róbert.

A szakszervezetek nem adják fel a Majálist
A szakszervezetek nem adják fel a Majálist
Fotó: YouTube
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azonban reméli, ez a mostani tiltás csak átmeneti, jövőre változhat, s a munkavállalók és képviselőik visszatérhetnek majd az első szabad majális helyszínre. A MASZSZ azonban addig sem hátrál meg, a munka ünnepe idei rendezvényét május elsején a szervezet székházában (1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48.) és – érdeklődés függvényében – az épület előtt, a Városligeti fasorban rendezi meg. Igaz, így elmarad a szokásos közös vonulás a Dózsa György út közelében található szakszervezeti emlékkőtől a Napozó rétig, ám az emlékezés koszorúit a sokéves hagyományt folytatva így is elhelyezik a szakszervezetek kövénél.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo