Beindult a brit gazdaság

Az elmúlt évet záró recesszió után növekedéssel kezdte az idei esztendőt a brit gazdaság.

A brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint januárban 0,2 százalékkal emelkedett a hazai össztermék (GDP) az előző hónaphoz képest.

Decemberben 0,1 százalékos, 2023 utolsó negyedévének egészében 0,3 százalékos GDP-csökkenést mértek Nagy-Britanniában.

A friss adatok kifejezetten arra vallanak, hogy az idén fellendülés kezdődött a brit gazdaságban (Fotó: Pixabay)
A friss adatok kifejezetten arra vallanak, hogy az idén fellendülés kezdődött a brit gazdaságban (Fotó: Pixabay)

A tavalyi harmadik negyedéven 0,1 százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye, Nagy-Britannia így technikai recesszióban zárta a múlt évet. A konszenzusos meghatározás szerint ugyanis recesszió akkor alakul ki, ha két egymást követő negyedévben visszaesik a hazai össztermék.

Az ONS becslése szerint a januárral zárult három hónapban is 0,1 százalékkal csökkent a GDP a tavaly októberben véget ért összehasonlító háromhavi időszakhoz mérve.

A legutóbbi aktivitási adatok ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy véget érhetett a brit gazdaság recessziója.

Az S&P Global pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) felmérése szerint a brit feldolgozóipar és a GDP 80 százalékát előállító szolgáltatási ágazat szezonálisan kiigazított kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 53,0-ra emelkedett februárban a januári 52,9-ről.

Az 50 feletti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának élénkülését jelzik, vagyis az 53,0-as februári kompozit adat a brit üzleti szektor teljesítményének gyorsuló ütemű növekedésére vall.

Andrew Bailey, a Bank of England kormányzója minapi meghallgatásán a londoni alsóház pénzügyi bizottságában kijelentette, hogy történelmi visszatekintésben "nagyon csekély" mértékű recesszióról volt szó, és a friss aktivitási adatok kifejezetten arra vallanak, hogy az idén fellendülés kezdődött a brit gazdaságban.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo