"Be kéne vezetni valami kis vagyonadót"

Kupa Mihály szerint Magyarország 3-4 év alatt talpra tud állni a válságból, a volt pénzügyminiszter (1990 december - 1993 február, Antall-kormány) ugyanakkor az idén még rendkívül kemény évre számít.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kupa Mihály szerdán Salgótarjánban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Nógrád megyei közgyűlésén idézte Demján Sándort, a VOSZ elnökét, aki azt mondta, hogy Magyarországnak tíz év kell, mire "magához tér". "Én ennél optimistább vagyok, szerintem három-négy év alatt magunkhoz tudunk térni, de ha a rövid távot tekintjük, 2010 rendkívül kemény és kényes év lesz." - fogalmazott Kupa Mihály. Véleményének alátámasztására a nemzetközi körülményekre hivatkozott.

Kifejtette, az Európai Unió a válságban csak a pénzintézeteket "stafírozta ki", ezért veszélyforrás, hogy a reálszféra nagyon nehezen működik Magyarország főpartnereinél, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban. Kupa szerint Görögország, Spanyolország, Portugália, Olaszország nagy államháztartási hiányt és adósságot halmozott fel, és ez Magyarországot két szempontból is veszélyezteti. Egyrészt elszívja előle a forrásokat, másrészt bizalmatlanságot eredményez az árfolyamoknál, így a forintnál is.

Kupa Mihály a hátrányos körülmények közé sorolta, hogy a legfejlettebb államok - így Németország, Anglia, Hollandia is - óriási államháztartási hiányt halmoztak fel, Nagy-Britanniában például 13 százalék az éves deficit. Ezt finanszírozni akarják a piacról, és mivel ők a legjobb besorolású adósok, Magyarországnak változatlanul kamatfelárat kell fizetnie, ha ezekkel az országokkal versenyezni akar - mutatott rá.

A volt pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaságot az export mellett az uniós pénzek hajtják majd, "ha nem ilyen vontatottan, ilyen rossz közbeszerzési rendszerrel hívjuk le". Ehhez jöhet még valami halvány működőtőke-beáramlás - tette hozzá. Kupa Mihály előadásában úgy fogalmazott: "be kéne vezetni valami kis vagyonadót", mert - érvelt - nagyok a vagyoni különbségek, és nagy a vagyontömeg.

A jövő egyik nagy alapkérdésének azt nevezte, hogy ezt a pazarló államot akarjuk-e fenntartani, amely a nemzeti össztermékünk 55 százalékát osztja el, amelyet a vállalkozásoktól akarunk beszedni. Leszögezte: nincs olyan gondoskodó állam, amelyik ezt a rendszert képes finanszírozni.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo