Balatoni privatizáció: 100 százalék

A Balatoni Halászati Zrt. az ősszel módosítandó halászati törvény szerint akár száz százalékban is privatizálható lesz - mondta Suchman Tamás a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, országgyűlési képviselő (MSZP)csütörtökön Tihanyban, a busa halfaj balatoni szerepéről rendezett kétnapos tudományos konferencia megnyitóján.

Az államnak ugyanakkor az a célja, hogy erre ne egyetlen ütemben kerüljön sor - tette hozzá a BFT elnöke, megjegyezve: az államnak ugyanis a "gazdasági érdek miatt bizonyos szerepeket vállalnia kell a tó halászati gazdálkodásában". "Csak olyan privatizációs megoldást lehet elképzelni, amely szavatolja a Balaton élővilágának szakszerű kezelését" - jelentette ki Suchman Tamás. Szerinte a halászati törvény módosítását követően "újra le kell ülni a balatoni önkormányzatokkal a halászati cég tulajdonlását illetően".

Álláspontja szerint nem kell mindegyik önkormányzatnak tulajdonrészhez jutnia, de amelyik akar részvényt, annak biztosítani kell. Közlése szerint a jelenleg 100 százalékban állami tulajdonú cég kezelői joga 67 százalékban a környezetvédelmi tárcánál, 33 százalékban pedig a BFT-nél van.

200 milliárd

Suchman Tamás utalt arra is, hogy az úgynevezett "balatoni zászlóshajó fejlesztési programra" az elkövetkező hét évben 200 milliárd forint uniós és állami támogatás jut. Ismertetése szerint a Balatonon meghatározó jelentőségű az infrastruktúra, a vendéglátó és szálláshelyek, valamint a települések fejlesztése és szépítése.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo