Az új kormány "kemény intézkedésektől sem riad vissza"

A román parlament hétfőn jelentős többséggel bizalmat szavazott az új román kormánynak. A bizalmi szavazást megelőzően a kijelölt kormányfő ismertette a következő négy évre szóló kormányprogramot, amely az állami kiadások csökkentését helyezte kilátásba, a szociális kiadások megnyírbálása nélkül.

A kijelölt kormányfő hangsúlyozta: elsődleges célja az, hogy biztosítsa az ország gazdasági és politikai stabilitását. Rámutatott: a nemzetközi pénzügyi válság miatt októbertől a központi költségvetés bevételei minden hónapban 10 százalékkal csökkentek. Leszögezte: kormánya kemény intézkedések meghozatalától sem fog visszarettenni, ugyanakkor a szociális politikákat nem áldozza fel. Bejelentette, hogy az új kormány 20 százalékkal csökkenti az állami közigazgatás kiadásait. 

 A november 30-i parlamenti választásokat követően Traian Basescu államfő Emil Bocot, a legtöbb mandátumot gyűjtő Demokrata Liberális Párt (PD-L) elnökét kérte fel kormányalakításra.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo