A Monetáris Tanács 2004. július 19-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatláb 11,50%-os szintjét.
Az utóbbi időben beérkezett makrogazdasági információk nem módosították alapvetően a Monetáris Tanácsnak az inflációs pályáról és a gazdasági egyensúlyról korábban közreadott megítélését.
A Monetáris Tanács kedvezően értékeli, hogy júniusban mind a maginfláció, mind pedig a teljes fogyasztóiár-index kismértékben ugyan, de csökkent. A második negyedév egészét tekintve a maginfláció lényegében megegyezett a jegybank várakozásaival, míg a teljes fogyasztóiár-index a feldolgozatlan élelmiszerek dinamikus áremelkedése miatt némileg meghaladta a korábban vártat.
A Monetáris Tanács értékelése szerint fennáll a kockázata annak, hogy a bérnövekedés ütemének mérséklődése elmarad a korábban feltételezettől. Bár a versenyszektor béreinek növekedési üteme májusban csökkent a korábbi hónapok magas szintjéhez képest, a bérinfláció alakulásának értékelését bizonytalanná teszi a kifizetések éves lefutásának megváltozása.
Az elmúlt időszakban publikált adatok megerősítették, hogy kedvező irányba változik a gazdasági növekedés szerkezete: a belföldi fogyasztás helyett egyre inkább az export és a beruházások bővülése áll a gazdasági növekedés hátterében. A fokozatosan élénkülő nemzetközi konjunktúrával párhuzamosan dinamizálódott az ipari termelés, amelyben az export-értékesítés gyors növekedése kiemelkedő szerepet játszik. Emellett a háztartási szektor nettó pénzügyi megtakarításai is emelkedtek.
A májusi külkereskedelmi adatok visszaigazolták, hogy az import március-áprilisi növekedésében részben átmeneti tényezők játszottak szerepet. Mivel az erős importkereslet a magas beruházási aktivitással is összefüggésbe hozható, ezért egyelőre még nehéz megítélni, hogy a külső egyensúlyhiány 2004-re várt mérséklődése milyen ütemben, illetve milyen mértékben fog bekövetkezni.
A külső egyensúlyi kockázatok mellett a forintbefektetésektől elvárt hozamot továbbra is magasan tartja, hogy az állami költségvetés eddigi alakulásáról rendelkezésre álló adatok nem csökkentették a bizonytalanságot, hogy az idei költségvetési hiánycél további intézkedések nélkül tartható.
A Monetáris Tanács a fenti tényezők alapján az előző kamatmeghatározó ülés helyzetértékelésével összhangban úgy ítéli meg, hogy továbbra is óvatos monetáris politikára van szükség a 2005. végi 4 százalékos inflációs cél elérése érdekében, és változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatlábat.
Budapest, 2004. július 19.
MAGYAR NEMZETI BANK
MONETÁRIS TANÁCS
Szerkesztői megjegyzés:
A hazai multikat tömörítő HEBC jelentése így fogalmaz: "A kiszámítható monetáris környezet, amely kedvez a stabil árfolyamok és versenyképes kamatok kialakításának - és végső soron az euró bevezetésének -, egyik kulcsfontosságú eleme a közvetlen külfölfölditőke-befektetések magyarországi továbbfejlesztésének. Egyúttal segíti megőrizni Magyarország versenyképességét is. Ezt csak úgy lehet elérni, ha a monetáris és a fiskális politika meghatározó elemeit együttesen állítjuk az egyensúly szolgálatába." Ugye érthető az üzenet? A multik szerint (is) abba kellene már végre hagyni, hogy a kormány pénzügyi vezetése és a jegybank vezetése között ellentét feszül. Amit ráadásul igen-igen nehéz szakmai nézetkülönbségekre visszavezetni. Mára már az is látszik, hogy az infláció növekedése - egyébként a korábbi gazdasági prognózisoknak megfelelően - megállt a júniusi csúcspontot követően. Az államkassza hiánya pedig, ha nem is biztos, hogy könnyen tartható a januárban módosított vállalt arány, szintén kezelhetőnek látszik. Csakhogy ehhez igenis szükség lenne arra, hogy a gazdaság fellendülését látva a jegybank végre csökkentse a kamatokat! Minden egy százalék kamat közel harmincmilliárd forintjába kerül a költségvetésnek, hiszen a magasabb kamatokkal kell az államadósságot törlesztenie!!!
Reuters: Sor kerülhet egy apróbb kamatvágásra
Az MNB nem csökkentette a kamatot
Bár az elemzők azt várták, hogy hétfőn az MNB csökkenteni fogja az alapkamatot, nem tette. A hivatalos közlemény szerint bár az elmúlt hetekben kedvezően alakult a gazdaság szerkezete, a magas infláció veszélye továbbra is fennáll.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.