Az Európai Unió legjobb adózói vagyunk

Az online számlák száma jelentősen nő, napokon belül eléri a kétmilliárdot - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek, kiemelve, hogy Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben, 5,1 százalékos áfarés-értékkel az Európai Unió tagállamai közül a legjobb eredményt érte el az áfacsalás elleni küzdelemben.

Az online számla rendszer eredménye visszaköszön a kormány egyik legfontosabb célkitűzésében, azaz az áfacsalás elleni sikeres küzdelemben is. A feketegazdaság visszaszorítása, az úgynevezett áfarés - az állam által be nem szedett, azaz hiányzó áfa összege - kimagasló javulása ugyanis egyrészt pénzügyi mozgásteret ad az adók csökkentésére, másrészt kiemelt szerepet játszhat Magyarország versenyképességének további növekedésében.

Az államtitkár emlékeztetett arra, Magyarországon 2010-ben még 22 százalék volt az áfarés aránya, ami mára 5,1 százalékra csökkent. Az Európai Bizottság jelentése megerősítette: a magyar eredmény kiugró javulásában jól követhetők voltak az olyan intézkedések hatásai, mint az online pénztárgép (2014), az EKÁER (2015), az online számla (2018) bevezetése, valamint 2020-as kiterjesztése, illetve akár az otthonfelújítási támogatás bevezetése is, hiszen alapkövetelménnyé vált a számlák kibocsátása.

Ma különösen fontos, hogy - védve a tisztességes vállalkozásokat - senki se bújhasson ki az adók megfizetésének kötelezettsége alól, ezért a feketegazdaság elleni küzdelem folytatódik. A gazdaság fehéredése, az adók hatékonyabb beszedése, és az ezáltal lehetővé váló adócsökkentések pedig még válságállóbbá tették a magyar gazdaságot, ami a mostani háborús időkben még nagyobb jelentőséggel bír, mint korábban - fogalmazott Izer Norbert. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo