Az elszálló energiaköltségek a legnagyobb kockázat a turizmusban

Az idegenforgalom a járvány elleni korlátozások két évvel ezelőtti fokozatos feloldását követő élénkülése miatt emelkedő bázis, valamint a reálbérek csökkenése miatt várható keresletcsökkenés ellenére kiugróan, 22 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, igaz, egy évvel ezelőtt a járvány átmeneti emelkedése némi bizonytalanságot és kisebb megtorpnaást okozott a turizmus helyreállásában – írta Suppan Gergely, a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzési vezetője a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölt adataira.

Elmaradtak az orosz és ukrán turisták

Az orosz és ukrán vendégek részesedése közel 6 százalékos volt a külföldiek vendégéjszakáinak számában, ami nem túl jelentős, azonban az innen érkező vendégkör az átlagosnál többet költött. Kérdés, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokat, vásárokat, de erre is kifejezett igény várható.

A szigorú kínai járványellenes korlátozások feloldása újabb lendületet adhat a nemzetközi turizmusnak, mivel a távol-keleti vendégek eddig kimaradtak a nemzetközi turizmus helyreállásából. Kockázatot jelent, hogy számos európai országban az infláció érdemben meghaladja a bérnövekedést, így a megélhetési költségek növekedése fékezheti a kilábalóban levő nemzetközi turizmust, a belföldi turizmus dinamikáját pedig a rezsicsökkentés részleges kivezetése törheti meg, bár erre a jelek szerint egyelőre nem került sor. A belföldi turizmus helyreállását emellett a magyar háztartások jelentősen magasabb külföldi utazási hajlandósága fékezheti némileg.

Több kockázattal is szembe kell nézni most (Fotó: Depositphotos)
Több kockázattal is szembe kell nézni most (Fotó: Depositphotos)

Az elemző szerint a szálláshely-szolgáltatók számára messze a legnagyobb kockázat az energiaköltségek elszállása, így a nem kellően hatékony energiaintenzitású szálláshelyek komoly versenyhátrányba kerülhetnek, a meredeken elszálló költségeket nem tudják áthárítani, így átmeneti, vagy végleges bezárásra is kerülhetnek. A fűtési szezont követően azonban számos szálláshely újra kinyithat. A közeljövőben kulcskérdés lesz az energiahatékonyság növelése, a megújuló energia felhasználása, az energiatakarékos üzemeltetés, a szigetelés javítása és számos más intézkedés, aminek hatására az energiaköltségek markánsan csökkenthetők. A nyitvalevő szállásadók ugyanakkor a tapasztalatok szerint sok esetben teltházzal üzemelnek, így előnyt is szerezhetnek a bezáró szálláshelyekkel szemben.   

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo