Az elszálló energiaköltségek a legnagyobb kockázat a turizmusban

Az idegenforgalom a járvány elleni korlátozások két évvel ezelőtti fokozatos feloldását követő élénkülése miatt emelkedő bázis, valamint a reálbérek csökkenése miatt várható keresletcsökkenés ellenére kiugróan, 22 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, igaz, egy évvel ezelőtt a járvány átmeneti emelkedése némi bizonytalanságot és kisebb megtorpnaást okozott a turizmus helyreállásában – írta Suppan Gergely, a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzési vezetője a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölt adataira.

Eszerint az adatok a turizmus határozott helyreállásának folytatását, és a turizmus ellenállóképességét mutatja. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 4,3 százalékkal, a külföldiek vendégéjszakáinak száma pedig 44,4 százalékkal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését mutatja.

A szálláshelyek árbevétele így decemberben 58,4 százalékkal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, tükrözve az árak emelkedését is, míg a növekvő vendégszámon az egy évvel korábbihoz képest 9,3 százalékkal kevesebb működő egység osztozott, ami egyrészt azt mutatja, hogy alaptalanok voltak a tömeges bezárásokkal kapcsolatos félelmek, másrészt, amelyik egység nyitva tartott, sok esetben teltházzal működött.

A kedvező forgalmi adatok hatására már hamarosan újranyitásra is sor kerül. A helyreállás továbbra is csak részleges a járvány előtti szintekhez képest, ugyanakkor a belföldi turizmus a tavalyi nyári hónapokban teljesen helyreállt, ami magas bázist eredményezett.  

(Forrás: KSH)
(Forrás: KSH)

Tavaly összesen 44,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldieké 17,7 százalékkal, a külföldieké 106,1 százalékkal nőtt. A negyedik negyedévben a vendégéjszakák számának növekedése kissé, 8,5 százalékra gyorsult a harmadik negyedévi 6,7 százalékos növekedéshez képest, ami ellensúlyozhatta a GDP várható lassulását.

A tavalyelőtti májusi fokozatos nyitást követően érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma. A járvány enyhülése és a magas átoltottság hatására számos országban szinte minden korlátozást feloldottak, ami miatt kedvező kilátásokkal indult a tavalyi év, egyre több tengerentúli járat is kezd visszatérni. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítette, világszerte megfigyelhető az utazási kedv markáns élénkülése, egyes turisztikai célpontokban történelmi csúcsra számítanak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo