Augusztusban Szárszóig száguldhatunk

Az idén 71 kilométernyi autópálya szakaszt adnak át Magyarországon, ezért az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. négy új autópálya-mérnökséget létesített, illetve létesít az átadott útszakaszok kezelési feladatainak ellátására.

Az ÁAK közleménye szerint elsőként az M8-as autópálya részét képező dunaújvárosi Duna-hidat és a hozzá kapcsolódó, összesen 5 kilométernyi autópálya szakaszt adják át július 23-án.

Az idei átadások következő állomásaként várhatóan augusztus 4-én helyezik forgalomba az M7-es autópálya Zamárdi és Balatonszárszó közötti 15 kilométeres szakaszát. Nem sokkal ezt követően, a jelenlegi terveknek megfelelően augusztus 24-én szintén az M7-es autópályán adják át a Nagykanizsa és Becsehely közötti 12 kilométeres pályarészt.

A sort az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza közé eső 39 kilométeres szakaszának forgalomba helyezése zárja, amelyre  szeptember 14-én kerülhet sor.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo