Átírták az egyik kkv-s hitelprogram feltételeit

A vállalkozások visszajelzéseit figyelembe véve módosulnak a GINOP Plusz kkv technológiai hitelprogramok feltételei a rendelkezésre álló források felhasználásának növelése érdekében, a változtatással több vállalkozás számára teszik elérhetővé a támogatást – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára. 

Az államtitkár szólt arról is a 2025-ös év a vállalkozások és a családok támogatásáról szól. Határozott céljuk, hogy elérjék a 3 százalékos gazdasági növekedést, amihez elengedhetetlen a vállalkozások támogatása – mondta, jelezve, hogy a Demján Sándor Programon keresztül 2025-ben a kormány több mint 1400 milliárd forint forrást juttat a gazdaságba, a vállalkozások részére.

Katona Bence, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a vállalkozások számára a nulla százalékos kamatú hitelek óriási értéket képviselnek. Az MFB közvetítői révén 175 bankfiókban érhetők el termékeik.

(MTI)

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo