Áremelkedés, aszály - mit okozott ez a mezőgazdaságban?

2022-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot, amely 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez az árak 42 százalékos emelkedése járult hozzá – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  A teljes termelési volumen 19, ezen belül a növénytermesztésé 28, az állattenyésztésé 6,1 százalékkal kisebb, a szolgáltatásoké 1,0 százalékkal nagyobb volt. A csapadékszegény időjárás és a nyári hónapokra kialakuló súlyos aszály az összes haszonnövény termesztését akadályozta. A ráfordítások jelentős drágulása az állattenyésztést is visszavetette.

A KSH adatai szerint 2022-ben az előző évhez képest a növénytermesztés termelési volumene 28 százalékkal csökkent az első, előzetes adatok szerint.

A gabonafélék mennyisége összességében 37, ezen belül a kukoricáé 57, a zabé 51, a rozsé 32, a búzáé 18 és az árpáé 10 százalékkal esett vissza. A repce termésmennyisége 38, a napraforgóé 35 százalékkal lett kisebb, a fehérjenövényeké és a dohányé szintén csökkent, így az ipari növények mennyisége összességében 34 százalékkal zsugorodott. A takarmánynövények volumene 9,7, a kertészeti termékeké 7,8, a burgonyáé 16 százalékkal csökkent. Az egyéb növényi termékek és a gyümölcsfélék mennyisége változatlan maradt. Az őszibarack termésmennyisége az előző év alacsony bázisához képest 65 százalékkal növekedett. A szőlő mennyisége 1,9 százalékkal csökkent.

Visszaesett a gabonatermés (Fotó: Depositphotos)
Visszaesett a gabonatermés (Fotó: Depositphotos)

Az állattenyésztés teljes termelési volumene 6,1 százalékkal mérséklődött. Az élő állatok termelése 8, az állati termékek termelése 2 százalékkal csökkent.

A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 15 százalékkal nőtt, termelési volumene – az árak 42 százalékos emelkedése mellett – 19 százalékkal csökkent.

A folyó termelőfelhasználás volumene 5,7 százalékkal mérséklődött, ára összességében 43 százalékkal emelkedett. Az első adatok alapján a szolgáltatási díjon kívül az összes ráfordítás volumenében csökkenés következett be, a legnagyobb mértékű (15 százalék) a műtrágya- és talajjavítószer-felhasználás esetében.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo