Annyiba kerül egy felújítandó lakás, mint egy jó állapotú? Utánajártak a legendának

A magyar lakáspiac fékezhetetlen áremelkedése nyomán több piaci anomália is kezd kialakulni, ezek egy része valóban létező tendencia, más részük viszont inkább a városi legenda kategóriája. Az egyik ilyen egyre többet emlegetett vélemény, hogy a már majdnem annyiért lehet felújítandó lakást venni, mint jó állapotút. Annak próbáltunk utánajárni az OTP Ingatlanpont szakértőinek segítségével, hogy mennyi a fenti állítás valóságalapja. A beszámolók szerint a különbség valóban szűkült valamelyest, de egyelőre az egész országban elmondható, hogy egy jó állapotú lakás még mindig lehet drágább, mint egy felújítandó, hiszen az utóbbi esetében számolni kell a felújítás költségeivel is.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az utóbbi hetekben egyre több forrásból hallani, hogy a felújítandó lakások iránti kereslet meredeken emelkedett, ezért ma már nem ritka, hogy majdnem ugyanannyit hajlandók kifizetni értük a vevők, mint egy jó állapotú ingatlanért. Ha valóban így lenne, az szokatlan jelenség lenne a piacon, hiszen egy felújítandó lakás esetében a vevőnek extra költségekkel is számolnia kell. Lehetnek persze olyan érdeklődők, akik szeretnék a saját ízlésükre formálni a lakásukat, nekik akár ideális lehet egy felújítandó ingatlan, de az OTP Ingatlanpont szakembereinek beszámolói alapján nem az az általános, hogy szinte ugyanannyit hajlandók fizetni érte, mint egy jó állapotúért. Az egyértelműen látszik, hogy szűkül a jó állapotú lakások kínálata, ezért sokan kényszerből döntenek a felújítandó kategória mellett, a másik ok pedig gyakran a vásárlásra szánt összeg, ami az áremelkedések után sokszor már nem elegendő egy jó állapotú lakásra.

Felújítani vagy sem?
Felújítani vagy sem?
Fotó: Depositphotos

A lakás állapotát illetően az árkülönbség területenként és településenként eltérő, de átlagosan 20-30 százalékos ez a differencia – számolt be tapasztalatairól Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője. Szerinte az utóbbi időszakban az olló picit talán zárult, az átlagemberek számára elérhető 1-2 szobás lakótelepi lakások esetében a nagyobb kereslet miatt már a felújítandó lakások is indokolatlanul magas irányáron kerülnek a piacra. Van még különbség, de mostanra a felújítandó lakások is túlárazottak a régióban – emelte ki Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo