Ami a budapesti lakásvásárlóknak jutalom, a vidéki vevőknek büntetés

Májusban országosan 13 százalék alá, Budapesten pedig 9 százalék alá lassult az éves áremelkedés üteme az ingatlan.com lakásárindexe szerint. Budapesten egymás után két hónapja csökkennek az árak havi összevetésben, ráadásul az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a fővárosi lakóingatlan-árak. Vidéken még mindig erősebb a drágulás. 

Egy új lakás már több mint 100 milliós, egy új ház 160 millió feletti kiadást jelent Budapesten

Az ingatlan.com adatai szerint június elején Budapesten az új építésű lakások medián négyzetméterára meghaladta az 1,7 millió forintot, az lakások eladási árának mediánja pedig megközelítette a 102 millió forintot. Az új építésű házaknál a medián négyzetméterár 1,23 millió forint, a medián kínálati ár pedig 168 millió forintot tett ki. A használt lakásoknál Budapesten 1,49 millió forint volt a medián négyzetméterár, a medián kínálati ár pedig 90 millió forint.  A használt házak esetében 1,1 millió forintos medián négyzetméterár és 169 millió forintos medián kínálati ár látszik. Vagyis Budapesten az új lakásoknál már egyértelműen 100 millió forintot meghaladó nagyságrendi vételárakról lehet beszélni, az új építésű házak vásárlóinál pedig 160 millió forint feletti medián kiadásról.

Szinte összeérnek a használt és az új ingatlanok árai

A legnagyobb kínálattal rendelkező budapesti kerületekben sok helyen közel vannak egymáshoz az új és használt árak A legtöbb használt lakáshirdetés a XIII. kerületben szerepelt, ahol a használt lakások medián négyzetméterára 1,64 millió forint, az új építésűeké pedig 1,74 millió forint volt. A medián árak is közel vannak egymáshoz: a használt lakásoké 97 millió, az új építésűeké majdnem 100 millió forint. Hasonlóan kicsi a különbség a XI. kerületben is: a használt lakások medián négyzetméterára 1,7 millió, az új építésűeké 1,8 millió forint, a medián kínálati ár pedig 98 millió, illetve 107 millió forint.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo