A vevők szempontjából igen kedvezően alakult a május a lakáspiacon az ingatlan.com friss lakásárindexe szerint, amely havonta szinte valós időben mutatja be az aktuális árakat és azok változásait a legnagyobb ingatlanhirdetési portál adatai alapján.
Budapesti árcsökkenés kétszer egymás után
Országosan kevesebb mint 13 százalékkal, Budapesten pedig 9 százalék alá csökkent az éves áremelkedési tempó. Szemben az áprilisban mért 14,3 százalékos országos éves szintű drágulással, valamint a majdnem 11 százalékos fővárosi emelkedéssel. Ezzel bejött az a tavaszi várakozás, hogy hamarosan egy számjegyű lesz a fővárosi éves lakásár-emelkedés. A havi árváltozások az ország több pontján is mérséklődést mutatnak.
„Budapesten májusban 0,7 százalékkal kerültek lejjebb az árak, így a fővárosban már két egymást követő hónapban történt csökkenés. Ilyenre utoljára 2022 szeptemberében és októberében volt példa, amikor végigsöpört a rezsiválság a lakáspiacon. A fővárosban ráadásul az elmúlt hat hónapból négyszer csökkent az árindex, amire legutóbb 2020 júliusa és decembere között, a koronavírus-járvány kellős közepén volt példa” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette, hogy a fővárosi árak alakulását leginkább a kereslet mérséklődése határozza meg. “Ezekben a hónapokban kezdi a fizetőképes kereslet és a kínálat megtalálni azt az egyensúlyt, ami piaci szempontból is fenntartható. Az árak zsinórban két hónapig csökkentek, a budapesti kereslet pedig részben ennek hatására minimálisan élénkült” – fogalmazott a szakember.