Eltérő pályára kerültek a régiók
A régiós adatok alapján nem csak Budapesten volt csökkenés. A fővárosi agglomerációt lefedő Pest megyében 0,4 százalékkal, a Kelet-Magyarországi régiókban pedig 0,6-1,7 százalékkal maradtak el a májusi árszintek áprilishoz képest. A dunántúli országrészekben pedig 0,3-1,2 százalékos havi áremelkedést érzékelhettek a vásárlók. A kétsebességes lakáspiacot jól szemlélteti, hogy a legtöbb régióban nagyságrendileg másfélszeres az éves áremelkedés üteme Budapesthez képest: Pest megyében 15,3 százalék, Észak-Magyarországon 15,9 százalék, Észak-Alföldön 14,5 százalék, Dél-Alföldön 13,1 százalék volt az éves ütem.
„Az eltérő pályára került lakásárakban fontos szerepet játszik az Otthon Start 1,5 milliós négyzetméterár-korlátja. Ami a budapesti vevők jutalma volt, ugyanazt kapták a vidéki vásárlók büntetésként. A fővárosi lakásárak ugyanis már a program indulása előtti a 1,4 milliós árszint körül jártak, ezért a budapesti áremelkedést az 1,5 milliós korlát inkább fékezte. Vidéken viszont ettől jóval alacsonyabb árszintről indultak a lakóingatlan-árak, így a program ütemesebb drágulást eredményezett. Bár a havi lakásárváltozás több országrészben negatívba tartományba került, az éves áremelkedési ütem szinte minden régióban még mindig legalább másfélszerese a budapestinek” – ismertette az országon belüli különbségeket Balogh László.