Egy icike-picike Vas megyei falu szélén, az egyetlen kövesút mentén ultramodern, zöldmezős beruházással megépített gyárépület és irodaház fogad. Csend van, mozgás semmi. A Szombathelyt a határral összekötő főútvonalról letérve, néhány falun áthaladva, ember nyomára sem bukkantam. Persze, munkaidő volt a gyárban.
- Főként a környező falvakból dolgoznak itt, túlnyomórészt szakképzetlen asszonyok. De jönnek sokan, és a jelekből ítélve nagyon szívesen, a városból is. Alig van fluktuáció - mondta Kiss Katalin, a rendkívül energikus, fiatal ügyvezető asszony, miközben Palkovits Erzsike cégvezetővel végigvezetett az épületen.
Még életemben nem láttam annyi cumit, mint amennyit egy hatalmas kiállítási vitrinbe, az épület belsejének fő díszébe sűrítettek.
- A gyárépítés második beruházási fázisának befejezésénél tartunk - mutatott körbe Katalin egy hatalmas, makulátlanul tiszta, de gépekkel még nem telerakott gyárcsarnokban. - Ez a második beruházás, ha már végre megjönnek az új gépek, amelyekkel cumisüvegeket is tudunk majd gyártani, még a kilencszázmillió forintot is elérheti. Mindkét beruházás költségét magunk termeltük ki uniós támogatással kiegészítve - mondta büszkén, s tudjuk: mire a cikk megjelenik, az új csarnokban már termelnek is a gépek!
A csarnok második felében azonban már gépek, automaták, különböző műveleteket ellátó gyártósorok munkálkodnak buzgón, szorgos asszonyok keze által. Minden fényes, tiszta, vidám. Az ember hajlamos elfeledkezni a munka monotonságáról. Katalinnak minden munkáshoz volt egy közvetlen mondata, de közben gyorsan kihasználta az alkalmat, s a festőüzemhez érve beült a festékkel foglalkozók közé rövid konzultációra.
- Nagyon érezhető a hely szellemén, a hangulaton, hogy nő vezeti, s olyan ember, aki nagyon szereti a gyárat. Hogyan jutott el ön vegyészmérnökként Vaskeresztesig?
- A műegyetem vegyészmérnöki karát biológus-mérnökként 1985-ben hagytam el, diplomával a zsebemben. Az első munkahelyem a Falco Fakombinát volt, a termelésben kezdtem vegyészmérnökként. Nemsokára azonban a Falco akkori vezérigazgatója kiemelt a fejlesztési központba fejlesztőmérnöknek, s már nagyon fiatalon külföldi tanulmányutakon vettem részt, új projekteket bíztak rám hamarosan. Még azt sem tudtam, mi a vezetés, s máris tizenöt férfi beosztott várta a döntéseimet. Kemény időszak volt, hajnalban keltem, késő este mentem haza. Nagyon sokat tanultam, megérte a sok munka, fáradozás.#page#
- És a magánélet?
- Kilencvenben született meg a fiam. Nálam boldogabb anya kevés volt, sokáig vártam rá. De ugyanakkor a hivatásomat sem akartam elhanyagolni. Ebben sokat segít, segített a család. Fiam már tizenhat éves, nagyon komoly fiatalember, s azt hiszem, büszke a mamájára. A ma emberénél elengedhetetlen a folyamatos képzés, jelen pillanatban is tanulok, MBA-re járok a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, államvizsga előtt állok.
- Hogyan került a MAM-hoz?
- Megpályáztam a MAM Hungária Kft. akkor induló cégénél egy termelésvezetői állást. Öt évig dolgoztam a gyártócsarnokban, feleltem minden termelési gondért. Kilencvenhétben lettem ügyvezető. A MAM Hungária Kft. egyébként egy hivatásában is elkötelezett, a munkatárasakért felelősséget érző osztrák család tulajdona. Amikor átvettem a vezetést, többségében bérmunkát végeztünk. Ma már közvetlen megrendelésre termelünk, értékesítünk, éves árbevételünk hárommilliárd forint feletti.
- Más első számú vezetőként, mint felsővezetőként működni. Nagyon meggondolta a kinevezését?
- Amikor apámnak elmondtam, hogy felkértek, ő csak annyit mondott: "Kislányom, a vezetéshez bölcsesség is kell." Épp időben mondta ezeket az intő szavakat. Bizony, az elhivatottság, a szakértelem, a bátorság mellé szükségem volt a megfontolt, józan észre, a belátásra, a beleérzésre és még sok egyéb másra.
- Nehezebb egy periférián levő gyárat vezetni, mint egy reflektált helyen levőt?
- A helyiek jobban ismerik a vállalatot. Az egész megyében élnek az itt dolgozó emberek hozzátartozói, s bizony mindenkinek van véleménye a gyárról. De ez egyben jó is, mert ha a vélemény kedvező, ez azt jelenti, hogy értékelik a munkámat, ha nem, tanulni kell belőle. Ebben az évben tartottunk nyílt napot, amikor vendégül láttuk a falu lakóit és az összes hozzátartozót. Végigvezettük őket, megmutattunk nekik mindent, válaszoltunk a kérdéseikre. Egyszerűen betekinthettek annak a gyárnak a munkájában, ami az ő szűk közösségük létbiztonságát meghatározza.
- Mégis mitől érezni annyira, hogy nő vezeti a céget?
- Racionális alkat vagyok, de a döntéseimben előbukkan a nő, az anya, a feleség. Nem tudom a munkatársaimat egyszerűen csak embereknek nézni, mikor éppen úgy anyák, feleségek, háztartást vezetnek. Persze hogy amennyire tehetem, figyelembe veszem, s rugalmasan alkalmazkodunk a munkabeosztással, szabadságolásokkal stb. az életükhöz. Amikor egy-egy munkatársam jövőjéről vagy új feladatokról kell döntenem, mindig megpróbálom átélni a szituációt, hogy érezzem, tudjam, mi fog lezajlani az emberekben.
