A többség bízik munkahelyében

Az aktívan dolgozó magyarok közül mintegy 70 százalék biztos abban, hogy képes lesz megtartani munkahelyét a következő hónapokban.

A TNS kutatócég közleménye szerint az aktívan dolgozó európaiak körében ez az arány 84 százalék, ami 3 százalékpontos növekedés a 2004 novemberében mért adatokhoz képest. A közép-kelet-európai régió országaiban is hasonló adatok voltak tapasztalhatók, bár a szlovák válaszadók jóval negatívabb képet festettek, ott csak 49 százalék érzi biztosnak állását.

A 25 tagállamban, a megkérdezéskor még csatlakozásra váró két országban (Bulgária, Románia), a második körben csatlakozó államokban, valamint a ciprusi török közösségben mintegy 30 ezer főt megszólaltató felmérés szerint a stabilitásra vonatkozó pesszimizmus 13 százalékra esett vissza, amely 2004 novemberéhez képest 4 százalékpontos csökkenés. Az országok szintjén, az aktuális állás közeljövőben történő megőrzésébe vetett bizalom szintje Svédországban 92 százalék, Belgiumban és Ausztriában 91 százalék, az Egyesült Királyságban, Luxemburgban, Dániában és a Cseh Köztársaságban egyaránt 90 százalék. Mindössze hat uniós országban volt 80 százaléknál alacsonyabb a bizalmi index. 

A közlemény szerint bár mind Lengyelország, mind Szlovákia - a legnagyobb munkanélküliséggel küzdő két ország - a lista végén található, a két országban mért adatok jelentősen különböznek egymástól. A lengyelek bizakodóbbak a szlovákoknál és bizalmi indexük is emelkedett, 2004 novembere óta 2 százalékpontot. Míg Szlovákiában a bizalom kismértékben, szintén 2 százalékponttal esett.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo