A legnagyobb gond: hogyan spóroljunk 100 milliárdot?

Varga Mihály szerint az idei év legfontosabb feladata, hogy befedjék azt a 80-100 milliárd forint körüli államháztartási hiányt, amely akkor keletkezik, ha a tervezetthez képest valóban alacsonyabb, az első becslések szerint 2 százalék vagy az alatti lesz az ez évi gazdasági növekedés. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Hír TV Kontraszt című műsorában vasárnap azt mondta, 8-10 tétel kellhet ahhoz, hogy a költségvetési hiány így is 3 százalék alatt maradjon.

Varga Mihály szerint "nem lesz egy egyszerű történet" a várható 80-100 milliárd forintos hiány befedése. Arra a kérdésre, hogy a kormány ehhez visszatarthatja-e esetleg a szuperbruttó tervezett feloldását, azt válaszolta: ez is egy reális alternatíva, ha nem tudják más forrásokból eltüntetni, kisebbé tenné a "lukat".

Az államtitkár hozzátette, valószínű, hogy egy ekkora mértékű hiányt nem lehet egy tétellel "behúzni". Ehelyett 8-10 olyan kisebb tételre lehet szükség, amely 10-20 milliárdos nagyságrendben tud segíteni a hiány 3 százalék alatt tartásában. Kérdésre válaszolva kijelentette ugyanakkor, hogy például a nyugdíjvagyon nem ezt a célt szolgálja.

A baj, hogy nem költenek az emberek

Szólt arról is, hogy van néhány olyan adóterület, amely esetében a vártnál kevesebb bevétel folyik be az államkasszába. Példaként elsősorban az áfát említette, kifejtve: a magyar lakosság az új adórendszer bevezetésével nála maradt pénzből nem fogyaszt többet, ami szerinte nem is annyira meglepő akkor, amikor mindenki rossz híreket hall, válságról beszél, ekkor ugyanis az emberek óvatosabbak. Mint fogalmazott, hiába hagyott pénzt az egykulcsos adórendszer a családok jelentős részénél, abból elsősorban a megemelkedett törlesztőrészleteket fizetik az emberek, illetve megtakarítanak.

Arra a kérdésre, hogy az európai uniós elmarasztalás miatt a kormánynak mennyi áfát kell visszafizetnie az igénylő vállalkozásoknak, Varga Mihály közölte: az első becslések szerint ez az összeg 240-260 milliárd forint között lehet.

Egy esetleges kormányátalakítást firtató felvetésre a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta: kisebb változások elképzelhetőek, nagy átalakítások viszont egyelőre nem lesznek.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo