"A kormányzat eddigi intézkedései meggyőzőek"

A Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) közel fél éves fennállása alatt érdemi konzultáció és együttműködés valósult meg a kormányzat és a gazdasági szféra képviselői között mind a gazdasági válságot ellensúlyozandó, mind pedig az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdaság miniszter a fórum idei utolsó ülését követő sajtótájékoztatón 2008. december 16-án.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint a kormányzati intézkedések eredményeként a mikro-, kis- és közepes vállalkozások egyre több helyen és könnyebben juthatnak kedvező kamatozású hitelekhez beruházásaikhoz és a mindennapi működésükhöz szükséges forgóeszközökre is. Az eddigi intézkedések következtében kb. nettó 700-800 milliárd forintnyi forrás érhető el már most, ill. januártól a vállalkozások számára: több kereskedelmi banknál és pénzügyi közvetítőnél is hozzáférhető már a mikrohitel és a KKV-hitel; 2 százalékra nőtt a Széchenyi-kártya kamattámogatása; és duplájára, 900 milliárd forintra emelkedik januártól a hitelgarancia.

Bajnai Gordon hozzátette: a fórum működésének eddigi ideje alatt elfogadásra került az új közbeszerzési, valamint közigazgatási törvény; hamarosan 25 százalékkal csökken a szakhatósági eljárások száma, amelynek köszönhetően jelentősen egyszerűsödni fognak a telephely-engedélyezések is. Továbbá 2009 júliusától a kormányzati és önkormányzati szerveknek, intézményeknek késedelmes fizetés esetén kötelező lesz kamatot fizetniük.

Futó Péter a GEF társelnöke, az MGYOSZ elnöke kiemelte, hogy a kormányzat eddigi intézkedései meggyőzőek, és hangsúlyozta, rendkívül fontosnak tartják, hogy az európai uniós forrásokból évente kb. 3 milliárd eurónyi támogatás minél nagyobb hányada jusson el a gazdaságba. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a gazdasági szereplők elismeréssel fogadták az uniós pályázatoknál az előlegfizetés 40 százalékra emelését.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo