- Megmondom őszintén, kicsit meglepett az elmúlt hetekben elindított előfizetési akciójuk, melyben a világirodalom klasszikusainak huszonhat kötetét árulják, darabonként kilencszázkilencven forintért, de ebből is öt-hat kötetet ajándékba adnak előfizetésért cserébe. Hisz ön abban, hogy kell a kultúra az embereknek, s összeköthető egy napilap értékével a könyvekben levő érték?
- Lehet, hogy elavultnak tűnik a szemléletem, de hiszem, hogy kulturális missziót teljesíteni kötelességünk, mint ahogyan meggyőződésem szerint a Népszabadság vezérigazgatójaként szolgálatot teljesítek. Mindig is az hajtott, hogy megőrizzük a lapban levő kulturális értékeket, a színvonalat, a minőséget akkor, amikor a körülöttünk levő világban a bulvár, ócska, primitív tartalmú újságok világa egyre terebélyesedik.
- Elég nehéz misszió ez manapság. Minőséghez ragaszkodni, mely egyelőre csak példányszámcsökkenéshez vezet.
- Amikor 2002 év végén visszajöttem, mert az új tulajdonos, a Ringier visszahívott a vezérigazgatói posztra, egy szétzilált kiadót találtam, üzleti eredményeiben is sokkal rosszabb volt a korábbiaknál: a hirdetési bevétel jelentősen csökkent, az eladott példányszám is jóval alacsonyabb volt. Ami azért is történt, mert a Népszabadság előző tulajdonosa, a Bertelsmann nem osztotta a véleményünket a lappiac gyökeres átalakulásáról, illetve az arra való felkészülésről.
Már akkor látható volt, hogy a médiapiacon megjelenő kereskedelmi televíziók átrendezik a piacot az olvasók és a hirdetők oldaláról egyaránt. Az olvasók és nézők érdeklődését nagyon is gyorsan sikerült áthangolniuk a bulvár felé. Az érdeklődés értelemszerűen csökkent a hiteles és minőségi lapok iránt. Ezt a drasztikus csökkenési hullámot sikerült lefékezni az utóbbi másfél évben. Azóta is nagyon sok kutatást, olvasói felmérést végeztetünk, mert folyamatosan keressük az optimális alkalmazkodást az olvasók igényeihez.
- A napilapot olvasókat a legnehezebb elcsábítani megszokott lapjuktól. Új olvasótábort inkább lapolvasók közé újonnan beállók közül lehet toborozni?
- Kutatások sora igazolja, hogy növekszik a szakadék a generációk és a kulturálisan aktív érdeklődők között. A fiatalok például alig olvasnak napilapot. Minden kiöregedett száz olvasó helyére mindösszesen tizenöt fiatal lép be. A média nagy része - mint a világon mindenütt - az amerikai modellt követi, mely az emberek primitívebb élményigényére épít. Tudjuk, hogy a bulvár azoknak az embereknek szól, akik menekülnek a valóságból, álomvilággal, irigyelt ideálokkal szeretnek találkozni, azokkal azonosulni. A minőségi sajtó pedig a valóságról tájékozódni akaró embereket szólítja meg.
- Hol a kitörési pont a Népszabadság számára?
- Egyértelműen igazolható, hogy olvasóink a márkához, a brandhez kötődnek erősen. Erre kell építenünk. S mellette nagy hangsúlyt kell helyeznünk az on-line szolgáltatásra. Az off-line és on-line olvasóink kiszolgálása egymással párhuzamosan történik, folyton igazodva az igényekhez. A világon sok helyen egy lap olvasószámát már az írott és elektronikus lapja olvasóinak összeadásával mérik. Nálunk ez még elkülönül.
- Térjünk vissza karrierje elejére. Hogyan lett önből első számú vezető annál a lapnál, ahol újságíróként dolgozott?
- Soha életemben nem volt más munkahelyem, mint a Népszabadság. Újságíró szakon végeztem Moszkvában, külpolitikai újságíróként kezdtem dolgozni 1982-ben. A harmadik világ volt a szakterületem, nagyon sokat utaztam. A véletlen azonban közbeszólt, s vége lett a kreatív, alkotó munkának. Mert szerintem az újságírás mindennap tartogatott egy katartikus élményt. A kiadói munka hozzá képest iszapbirkózás. 1989 őszétől már világossá vált, hogy a Népszabadság csak úgy tudja túlélni a rendszerváltást, ha befektető után néz. Befektetők keresésére és a velük való tárgyalásra a szerkesztőség is delegálhatott képviselőt. Engem választottak.
1990-ben alakult meg a Népszabadság Rt. A mai napig érvényes statútum megfogalmazásában már komoly részem volt. Ez a szerződés mindmáig biztosítja a szerkesztőség alkotóközössége számára a függetlenséget. Mivel a Bertelsmann, a negyvenegy százalékos tulajdonos nem akarta elfoglalni az igazgatótanácsban a harmadik, neki szánt helyet, rám mutattak, legyek én ott Eötvös Pál és Breitner Miklós mellett. 1994-ben, Breitner távozásakor én lettem a vezérigazgató, aki az operatív ügyekért felelt.
Teljes cikk a Piac és Profit októberi számában.
