Bodnár Lajos, az országos főállatorvos helyettese elmondta: a tilalom feloldását az tette lehetővé, hogy Magyarország állategészségügyi hatósága megállapodott a távol-keleti szigetország hasonló szervezetével. A megállapodás szerint Magyarország a szlovák határral szomszédos 20 kilométeres körzetéből nem szállít terméket. Ebben a körzetben fordultak elő ugyanis a sertéspestises megbetegedések, amely miatt Japán megtiltotta a magyar sertéshús importját.
Berczik Attila a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára elmondta: Japánba éves szinten mintegy 12 ezer tonna sertéshúst exportál Magyarország. Ez mintegy 9 milliárd forintos árbevétel jelent. Az idáig érvényes beviteli tilalom jelentős árbevétel kiesést okoz az idén a magyar húsfeldolgozóknak az ügyvezető titkár szerint.
A japánok újra vevők a magyar disznókra
Japán március 27-én feloldotta a magyar sertéshúsra múlt év végén elrendelt beviteli tilalmat.
Véleményvezér
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett
A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.