A hiányból kéttized hiányzik

A fogyasztáscsökkenés kisebb lehet a prognózisban szereplő mértéknél, az idei éves infláció előirányzatát 7 százalékra emelte a PM.

A kormány az idei GDP-arányos eredményszemléletű államháztartásihiány-prognózist 6,6 százalékra csökkentette a korábbi 6,8 százalékról, a tavalyi, már egyeztetett előzetes ESA'95-ös hiányt pedig 9,2 százalékra módosította a korábban közölt 10,1 százalékról - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Veres azt is bejelentette, hogy a kormány az idei éves inflációra vonatkozó előirányzatot az első negyedévi adatok alapján kerek 7 százalékra emelte meg a 6,2 százalékról. A pénzügyminiszter hozzátette: decemberre már 4,5 százalékra esik vissza a 12 havi infláció üteme.
"Noha több kutatóintézet is a kormány által előre jelzett 2,2 százaléknál gyorsabb gazdasági növekedésre számít az idén, csak az első két negyedév adatainak ismeretében változtatunk" - fogalmazott a pénzügyminiszter, aki úgy látja, hogy a várt fogyasztáscsökkenés kisebb lehet a prognózisban szereplő mértéknél.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo