A csoki piac ura a Mikulás

A karácsonyi szezonális édességek kiskereskedelmi forgalma várhatóan meghaladja a 2 milliárd forintot az idén, ami nagyjából megegyezik az egy évvel korábbi szinttel - derül ki az ACNielsen piackutató felméréséből.

A piackutató cég közleménye szerint tavaly mintegy 2 milliárd forintos árbevételt értek el a boltok a karácsonyi szezonális édességek értékesítéséből, ami 4 százalékos növekedés a 2004-hez képest.

A közlemény szerint a Mikulás figurák legkeresettebbek, forgalmuk az elmúlt három év november-decemberében megközelítette az 1 milliárd forintot.

A Mikulás figurák után a Mikulás csomagok a legnépszerűbbek 350 millió forint körüli forgalommal, majd a játékkal kibővített édesség-csomagok, 300 millió forintos forgalommal. A karácsonyfa csoki díszek, továbbá egyéb üreges figurák és adventi naptárak kiskereskedelmi eladása 100-100 millió forint körül mozgott tavaly. A csokoládé fajták közül a kedveltségi ranglistán mennyiségben a nugát, értékben a tejcsokoládé vezet évek óta.

A közlemény szerint az átlagárak vegyesen változtak tavaly decemberben, az egy évvel korábbihoz képest. A legkedveltebb szegmens, a Mikulás figura egy kilóra jutó átlagára 2.049 forint volt múlt év decemberében, 5 százalékkal kevesebb, mint tavalyelőtt. Darabonként viszont a tavaly decemberi 125 forintos átlagár 12 százalékkal magasabb az előző évinél.

A felmérés szerint ebben a szegmensben egyre nagyobb a hipermarketek piaci részesedése, amely értékben tavaly már elérte az 57 százalékot. Második legfontosabb a 401-2.500 négyzetméter közötti bolttípus. Utána az 51-200 négyzetméter közötti hagyományos üzlet következik, majd az 51-200, és végül az 50 négyzetméteres vagy annál kisebb.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo