A cégek tudják mit akarnak

A GKM által indított "üzletre hangolva" program, a tárca honlapján mintegy 4000 érdeklődőt vonzott. Az üzleti környezet fejlesztésére 18 szervezet, 13 vállalkozás és 12 magánszemély, összesen 369 javaslatot fogalmazott meg.

A javaslatok fele az adó- és cégadminisztráció egyszerűsítésére vonatkozik, ezen belül körülbelül 40 százalék az adó- és járulékrendszer előírásainak egyszerűsítését sürgeti.

Néhány súlyponti kérdés, felvetés: A hosszabb távon kiszámítható adórendszer, az adóbevallási és befizetési kötelezettségek számának drasztikus csökkentése alapvető igény. Több vállalkozói szervezet is úgy véli, az adó és járulékrendszer kedvezményrendszerének felülvizsgálata, az adóalap szélesítése megnyithatná az utat az adófajták számának és mértékének csökkentéséhez is. Számos javaslat érkezett a hivatali ügyintézés korszerűsítésére, színvonalának emelésére, a párhuzamosságok megszüntetésére vonatkozóan.

A kiszámítható jogszabályi környezet mellett elsősorban a bírósági eljárások gyorsítását, a döntések hatékony érvényesítését várják a vállalkozók. A csődtörvénnyel a júliusi módosítás után is elégedetlenek, mivel úgy ítélik meg, hogy a tisztességtelen vállalkozások ellen nem nyújt kellő védelmet. Másfelől az egyéni vállalkozások kiszolgáltatottságát sem csökkenti. Több vállalkozói szervezet szorgalmazza a választott bíróságok alkalmazásának bővülését.

A pénzügyi működési feltételek javítása érdekében három fő beavatkozási területen érkeztek konkrét javaslatok. Az állam, valamint a közreműködő szervezetek fizetési fegyelmét a kifizetések gyorsításával, felelősségrendszer, szankciók továbbfejlesztésével, bevezetésével javasolják javítani. Megoldásként javasolják továbbá a faktoring rendszer továbbfejlesztését, elterjesztését is.

A vállalkozásokra vonatkozó pályázati adminisztrációs és egyéb előírások könnyítését a biztosítéki rendszer újradefiniálásával, a köztartozás-mentesség igazolásának egyszerűsítésével, a kifizetések gyorsításával tanácsolják megoldani.

A GKM a javaslatok első összegzését, elemzését követően az érintett állami szervekkel együttműködve és a szakmai szervezetekkel egyeztetve állítja össze az üzleti környezet fejlesztését szolgáló akciótervet. A fejlesztési elképzelések projekt javaslatok formájában beépülnek az e-közigazgatás és az Államreform Operatív Programokba.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo