A CBA bezárná a nagyobb versenytársakat vasárnap

Magyarország egyik vezető élelmiszer kereskedelmi láncaként a CBA Kereskedelmi Kft. az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozását szorgalmazza.

A CBA annak ellenére nem tartja helyénvalónak a jelenlegi gyakorlatot, hogy mára - elsősorban a nagy bevásárlóközpontok megjelenése következtében - gyökeresen megváltoztak a korábbi vásárlási szokások. Miközben Európa legtöbb hagyományos piacgazdaságában jelentős korlátozás alá esik a vasárnapi nyitva tartás, addig Magyarországon a liberális kereskedelmi és foglalkoztatási szabályok következtében az üzletek szinte a hétköznapival megegyező feltételekkel tarthatnak nyitva.

A CBA vezetőinek és a hálózatukban dolgozó mintegy 30 ezer munkatársnak a véleménye szerint a korlátozás bevezetése egyáltalán nem lehetetlenítené el az élelmiszer kereskedelem helyzetét, miközben a munkavállalók és a vásárlók számára jelentős előnyöket hordozna.

"Nem szükségszerű, hogy az élelmiszer kereskedelmi egységek a hét minden napján nyitva tartsanak." - véli Neubauer Katalin, a CBA Kereskedelmi Kft. kereskedelmi vezérigazgatója. "A jelenlegi gyakorlat feleslegesen húzza szét egész hétre a bevásárlást. Az amúgy is szűkös szabadidő szétforgácsolása többet árt, mint használ. A vasárnapi nyitva tartás korlátozását annak ellenére támogatjuk, hogy ez a mi egységeinket is jelentős mértékben érintené, hiszen a legtöbb üzletünk szintén nyitva tart vasárnap."

Az élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó kis és középvállalkozások helyzete egyre elszomorítóbb, az üzletek száma és ezzel a foglalkoztatottak köre rohamosan csökken. A nagy egységek vasárnapi zárva tartása számukra is túlélési esélyt jelenthetne.

"Több ezer kis- és középvállalkozással állunk napi kapcsolatban, akik valamennyien egyetértenek a nagy élelmiszer kereskedelmi egységek - számos európai országban bevált - vasárnapi zárva tartásával. Ami pedig saját munkavállalóinkat illeti, hiába kapnak magasabb bért ezekre a napokra, a közülük megkérdezettek túlnyomó többsége is szívesebben töltené idejét vasárnap az egészség és család megőrzés érdekében nyugalomban szerettei körében.  A vásárlókat sem érné kár, hiszen indítványunk szerint a kis alapterületű családi vállalkozásban családtagok által üzemeltetett 100 négyzetméter alatti eladó terű üzletek vasárnap a jövőben is nyitva lehetnének." - mondta Neubauer Katalin.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo