A bér a legbizonytalanabb

Sem a jegybank által hétfőn nyilvánosságra hozott inflációs jelentése, sem a jegybanki alapkamat szinten tartása nem okozott nagy meglepetést az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

 A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007-ben éves átlagban 7,3 százalékos inflációt vár, szemben a februárban jósolt 7,4 százalékkal, 2008-ra 3,6 százalékos átlagos drágulást valószínűsít, míg korábban 3,4 százalékot prognosztizált.

Lányi Bence, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta: a hírre a forint 50 fillért erősödött, nem sokkal azután, hogy a jelentést nyilvánosságra hozták az euróval 249,30 forinton kereskedtek. Az elemző szerint a jelentésből jól látszik, hogy a jegybank rövid távon a bérek alakulását tartja a legnagyobb bizonytalansági tényezőnek. Lányi Bence szerint nincs ok az aggodalomra, hiszen a februári előrejelzéshez képest a jegybank 2,6-ról 2,8 százalékra emelte a 2008-as GDP-re vonatkozó várakozásait. Szavai szerint ha a következő hónapban folytatódik az infláció lassulása és marad az optimista nemzetközi hangulat, akkor nagyobb lehet az esélye a kamatcsökkentésnek.

Nyeste Orsolya az Erste Bank elemzője elmondta: a monetáris tanács  kommentárja szerint a testület továbbra is aggódik a bérek emelkedése miatt. Úgy vélte: rövid távon valószínű a kamat szinten tartása továbbra is, csak akkor várható kamatvágás, ha az infláció csökken és a bérkiáramlás is megnyugtatóan alakul. Az inflációs jelentést illetően Nyeste Orsolya elmondta: 2009-re a célnak megfelelően alakulnak a folyamatok, az infláció középtávon csökken, a jelentés meglepetést nem tartalmazott.

Az OTP Bank a kiadott jelentés és a közlemény alapján augusztus előtt továbbra sem számít a jegybanki alapkamat csökkentésére. Inflációs előrejelzésük alapján viszont jó esélyét látnak arra, hogy a jegybank augusztust követően az év végéig néhány lépésben 7 százalékig mérsékli az alapkamatot.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo