A magyar vállalkozások 80 százaléka szerint saját vezetőik képzésre szorulnak

A Consulting & Games idén harmadik alkalommal vágott bele a magyarországi vállalkozások képzés-fejlesztési tendenciáinak éves vizsgálatába. Az idei évben már összesen 250 kitöltés alapján rajzolják fel a vállalati képzési trendeket az ország térképére. A válaszokból kiderül, hogy idén a megtartásé a főszerep, a vezetők kerülnek legjobban reflektorfénybe és az is, hogy a közepes méretű vállalkozások egy főre eső képzési költése több mint 50 százalékkal emelkedett 2023-hoz képest.

“Bár a kulcsemberek nem csak a vezetők közül kerülhetnek ki, egy vezető elvesztése sokszor súlyosabban érinti a szervezetet, mint a beosztottak fluktuációja. Ezért került a fókuszba a vezetők fejlesztése és jóllétének előmozdítása. A szervezetek pedig a vezetőkön keresztül érik el részben a csapatok megtartását is, mivel a kilépések leggyakoribb oka a közvetlen vezetővel való munkakapcsolat. A vezetők visszajelzéseinek, stresszkezelésének, delegálásának, motivációs képességének, erősségeinek és egyéb vezetői technikáinak a fejlesztése, valamint a vezetői stílusok felismerésének és gyakorlati alkalmazásának fejlesztése nemcsak a vezetők hatékonyságát segíti, hanem közvetetten a csapattagok megtartását is.”

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo