A kincstári optimizmus ellenére negatívba fordult a magyar nagyvállalati növekedési index

Megtört az egy éve növekvő trend, visszaesett a nagyvállalatok várt árbevétel-növekedése, miközben a profit esetében továbbra is csökkenéssel számolnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből. A vállalatok átlagosan mindössze 0,6 százalékos bevételnövekedésre, viszont 1,5 százalékos profitcsökkenésre számítanak idén. A visszafogott pénzügyi várakozások a beruházási terveket is alacsonyan tartják, leginkább technológiai fejlesztések várhatók idén. A cégek csupán 42 százaléka készül fejleszteni a következő egy év során, ami az elmúlt 20 negyedév negyedik legalacsonyabb aránya.

Nyugat-Magyarországon bezuhantak a profitvárakozások

A cégmérettel és tevékenységi körrel ellentétben a területi elhelyezkedés nagymértékben befolyásolja a várt pénzügyi eredményeket. Az árbevételt tekintve a kelet-magyarországi cégek látják kedvezőbben pénzügyeik alakulását, ők ugyanis jóval az átlag feletti, 2,1 százalékos bevételnövekedéssel számolnak. Eközben a nyugat-magyarországi és közép-magyarországi vállalatok változatlan mértékű bevétellel terveznek a következő egy év során. A profitot tekintve azonban régiótól függetlenül csökkenést várnak, habár annak mértéke igen különböző. Itt is a kelet-magyarországi cégeknél a legkedvezőbb a kép (-0,2 százalék), míg a közép-magyarországi vállalatok 1,8, a nyugat-magyarországi cégek pedig 2,8 százalékos profitcsökkenéssel számolnak a következő egy évben.

technológiai fejlesztésekre költenek leginkább a cégek

Az alacsonyabb pénzügyi várakozások a tervezett beruházásokra is hatással vannak. Az előző negyedévi 40 százalékról csupán 42 százalékra módosult a fejlesztést tervező cégek aránya, ami az elmúlt 5 év negyedik legalacsonyabb eredménye. A célokat tekintve a technológia-fejlesztésben gondolkodók aránya 29-ről 32 százalékra nőtt, de a kapacitásbővítést vagy folyamatfejlesztést tervezők aránya is megugrott, egyaránt 4 százalékról 9-re. Az értékesítés fejlesztése azonban továbbra is alacsony, az elmúlt negyedévi 6 százalékon maradt az ezt tervező vállalatok aránya. 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo