A cégek továbbra is erős inflációs nyomást érzékelnek, ahogy az egyszerű vásárlók is

Az inflációs nyomás továbbra sem ereszti a cégeket. Habár az augusztusi infláció még a várakozásoknál is kedvezőbben alakult, a hazai nagyvállalatok számára mégis nehézséget jelent a működés szempontjából a K&H nagyvállalati növekedési index szerint. Ennek oka, hogy egyre kevésbé tudják már beépíteni az áraikba a drágulást.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az augusztusi 3,4 százalékos infláció pozitív meglepetést okozott a 3,6-3,7 százalékos várakozásokhoz képest. Ezzel idén éves átlagban 3,9 százalékos lehet a fogyasztói árak emelkedése, és a várakozások szerint jövőre is hasonló szinten, 4 százalék körül lehet számítani a jelenlegi kilátások alapján. Habár ez az érték nem tűnik magasnak a korábbi, kétszámjegyű értékek mellett, a cégek számára még ezen a szinten is nehézséget jelent a fogyasztói árak emelkedése.

„A hazai nagyvállalatok esetében azt látjuk, hogy trendszerűen emelkedik azoknak a cégeknek az aránya, amelyeknek a működésére jelentős negatív hatással van az infláció.  Legutóbb a cégek 79 százaléka jelezte azt, hogy az idei infláció negatívan befolyásolja a cég működését. Ennek az az oka, hogy az inflációt egyre kevésbé tudják beépíteni az értékesítési áraikba, 2021 év vége óta gyakorlatilag folyamatosan emelkedik azoknak a vállalatoknak az aránya, ahol már csak az inflációnál kisebb mértékben tudnak árat emelni” – tájékoztatott Bodor Tibor, a K&H Vállalati divízió vezetője a kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező hazai cégek körében végzett kutatás eredményei alapján. 

A fogyasztói árak emelkedésének hatása a folytatásban is meghatározó lehet. A legtöbb cég ugyanis ezt jelölte meg a legfontosabb tényezőnek, ami a következő 12 hónap során hatással lesz nyereségességére. „Jól látható, hogy míg három évvel ezelőtt az infláció csupán marginális volt a cégek eredményessége szempontjából, addig az elmúlt egy évben a legmeghatározóbb tényezővé vált, még a beszállítói áraknál és a vevői kapcsolatoknál is nagyobb hatással bír” – emelte ki Bodor Tibor.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo