A 30 évesek generációja odavan a műtárgyakért

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés jelentősen növekedett a befektetők körében, miközben az ingatlan- és más hagyományos befektetési formák népszerűsége visszaesett. A kutatásból az is leszűrhető, hogy a Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

A műtárgyak, mint stabil befektetési forma

Az előző évhez képest nőtt azok aránya, akik kockázatmentes, forint alapú megtakarításokat választanak, s különösen az állampapírok iránti érdeklődés emelkedett. Az arany, ékszer és műtárgyak iránti kereslet szintén folyamatosan nőtt, míg a hagyományos befektetések, mint az ingatlan, részvény és kötvény stagnáltak vagy veszítettek vonzerejükből.

A kutatás ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a megvásárolni kívánt tárgyak körében idén először átvették az ékszerek a vezetést a festmények előtt, és nőtt az órák népszerűsége is. A válaszadók 59 százaléka leginkább ékszert, 53 százalékuk festményt, 34 százalékuk pedig órát vásárolna. A felmérés megvizsgálta emellett a műtárgypiac iránti érdeklődés és tájékozottság alakulását, illetve az aukciósházak ismertségét. A megkérdezettek 89 százaléka legalább egy aukciósházról hallott már, és legismertebb aukciósházként a BÁV ART-ot jelölték meg.

„Az aukciósházaknak még mindig nagy jelentőségük van, s bár számos műtárgyat akár már online is meg lehet vásárolni, az emberek többsége azonban még mindig szereti személyesen megtekinteni a megvásárolni kívánt alkotást. A kutatás is megerősített minket ebben, ugyanis a válaszadók 33 százaléka független műtárgyszakértőre hallgatna, ha műtárgyvásárlásra szánná magát, aukción történő vásárlás előtt pedig 70 százalékuk fontosnak tartja, hogy az adott tárgyat előzetesen megnézhesse az aukciós kiállításon. Éppen ezért fokozott figyelemmel készülünk arra, hogy a decemberi 84. Művészeti Aukcióink összes tételét elegáns körülmények között mutassuk be az érdeklődőknek november 23. és december 1. között a BÁV ART Aukciósház és Galériában” – mondta Fertőszögi Péter, a BÁV ART művészeti igazgatója.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo