600 ezer forintos fizetés a szakszervezetisnek

A tavalyi három helyett öt vezérigazgató-helyettessel működne a BKV Zrt. az új irányítási struktúrában, amit jövő héten véglegesít a cég szervezeti szabályzatának 7. sz. módosításával a társaság igazgatósága.

Az MTI információi szerint a januárban hivatalba lépett Antal Attila vezérigazgató munkáját a 4-es metróval, a közlekedéssel, a műszaki ügyekkel, a gazdasági kérdésekkel, valamint az értékesítéssel és a kommunikációval foglalkozó vezérigazgató-helyettes segítené.

Előnyugdíj

A szervezeti szabályzat módosításáról és a társaság új struktúrájával, a létszámleépítésekkel kapcsolatos kérdésekről a jövő hét elején a szakszervezetek előbb egymás között, majd a cégvezetéssel egyeztetnek. Ezt követően hozza meg döntését a társaság igazgatósága.

A jövő héten lejár a cégvezetés és az érdekképviseletek között az első fél évre kötött több mint 6 százalékos emelést tartalmazó bérmegállapodás. A cég dolgozói elmondták azt is, hogy az év elején 12.600 fő állandó és 1.000 megbízási szerződésest foglalkoztató társaságnál fél évig mintegy 700-an élhetnek az előnyugdíjazási lehetőséggel. Ennek kapcsán középszinten is vezetőváltások zajlanak, mivel a cég új vezetése fiatalítást szorgalmaz. A cég dolgozói ennek a szemléletnek tulajdonítják az idei metrópótlás első napjaiban kialakult bizonytalanságot.

Szakszervezeti fizetések

A jövő héten véglegesülhet a vezérigazgató és a kollektív szerződést aláíró szakszervezetek között az a megállapodás, amelynek tervezete szerint taglétszámtól függően 300-600 ezer forintos alapbért kapnának a függetlenített szakszervezeti vezetők. A 300 tagnál kisebb szakszervezet elnöke 300 ezer forintos, a 2001 főnél több taggal rendelkezőké pedig 600 ezer forintot kapna.

A szabályozás-tervezet érdekességeként említették a cég dolgozói, hogy a vezető II. kategóriájú szaktanácsadói besorolású szakszervezeti vezetők a vezérigazgató mérlegelésétől függően évente maximum négyhavi törzsbérüknek megfelelő mozgóbért kapnának.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo