5 éves csúcson a külföldiek lakásvásárlási kedve

Az északi és a keleti határszél, valamint a Dunántúl kínálta lehetőségeknek – az ingázásnak, illetve az időskori letelepedésnek – köszönhető, hogy a külföldi lakásvásárlók érdeklődése már meg is haladja a járvány előttit. Ezekhez képest a főváros inkább háttérbe szorult, mivel a jellemzően itt érdekelt kínai, vietnámi és izraeli vásárlóknak még csak egy töredéke tért vissza a magyar piacra.

A vevők egyes csoportjai abban is markánsan különböznek, hogy hol keresik az új otthonukat az országban: a fővárosban vagy valahol vidéken? E szempontból az egyik oldalon kiemelkednek a kínaiak, a vietnámiak és az izraeliek, az általuk megvásárolt minden 10 lakásból mintegy 9 Budapesten van. Ezzel szemben a hollandok és a németek a magyar vidék igazi rajongói, 2022-ben az általuk megvásárolt lakások mindössze 6-6 százaléka volt Budapesten. Rajtuk kívül még számos külföldi választja inkább a csendesebb hazai településeket: a fővárosi vásárlás aránya 20 százalék alatt marad így a románoknál, szlovákoknál, osztrákoknál, belgáknál és a svájciaknál is. Míg például az olaszok, az oroszok, a britek és a franciák gyakrabban vásárolnak budapesti lakást, mint bármilyen vidékit.

Az elmúlt öt év egyik látványos változása, hogy a külföldi vásárlók szemében – ahogy a statisztika mutatja – felértékelődött a vidék, míg 2018-ban az összes vásárlásuk 42 százaléka jutott a fővárosra, addig 2022-ben már csak 33 százalék. Ennek a folyamatnak több összetevője is van. Így hozzájárul az is, hogy az eleve vidékbarát németek vásárlásainak a száma nagyot nőtt, míg a Budapesthez leginkább ragaszkodó kínaiak, vietnámiak és izraeliek jelenléte viszont számottevően csökkent. Mások érdeklődése pedig ez idő alatt is érzékelhetően változott, például a franciák és az olaszok vásárlásaiban 10, a románokéban 5 százalékponttal nőtt a vidéki ingatlanok részesedése.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo