40 ezret képeztek ki

Az elmúlt három évben több mint ezer cég nyert el mintegy 40.000 munkavállaló képzéséhez, továbbképzéséhez 12 milliárd forint támogatást a költségvetésből is finanszírozott európai uniós programok révén, annak támogatására, hogy versenyképesebb munkaerővel rendelkezzenek - tájékoztatott a pályáztatással foglalkozó ESZA Kht.

A nyertes pályázók többsége kis- és középvállalkozás. A pályázók közül eddig 34-nél fejezték be a képzési programot, 1.456 munkavállaló jutott a vállalkozás versenyképességét javító magasabb szintű képzettséghez.

A támogatott vállalkozások, intézmények különféle területeket képviselnek. Így például foglalkoznak nyomdai tevékenységgel, csomagolóanyag-gyártással, van a támogatottak között takarékszövetkezet, szoftverfejlesztő, távközlési, számítástechnikai és építőipari vállalkozás.

A dolgozók például nyelvtanfolyamokon, az EU-ismeretek oktatásán, a vezetői és a kommunikációs készségek fejlesztésén, a csapatépítési, ügyfélkapcsolati, értékesítési  tréningeken vehettek részt.

A humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) keretében magyarországi székhellyel vagy telephellyel rendelkező egyéni vállalkozók, jogi személyiséggel rendelkező, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, szövetkezetek pályázhattak.

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo