300 milliárd a magyar cégek bevétele

A magyar szállítmányozó cégek 2006. évi árbevétele ötödével, mintegy 300 milliárd forintra nőtt 2005-höz viszonyítva - közölte Kautz István, a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége, egyben a piacvezető Masped csoport elnöke.

A közgyűlésen sorozatban hatodszor megválasztott elnök közölte: a tizenöt éve liberalizált magyar szállítmányozási piac stabilizálódott, és bár jelen vannak a multinacionális cégek a piacon, a nemzeti társaságok a piacvezetők.

A 2005. évi növekedés reálértéken, a KSH szerint a 2006. évi teherszállításra vonatkozó 6,5 százalékos infláció figyelembevételével 12,60 százalék. A 10 milliárd forintnál nagyobb árbevételű társaságok tavaly az átlagnál lényegesen magasabb, 31,13 százalékos forgalomnövekedést értek el, míg az 5 és 10 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező társaságok az elmúlt évben 25,83 százalékkal növelték bevételeiket.

A korábbi évekhez hasonlóan tavaly is a légi szállítmányozás volt a legdinamikusabban növekvő terület, amely - árbevételét tekintve - több mint 50 százalékos növekedést könyvelt el a 2006-ban. A vasúti szállítmányozás 22,55 százalékkal, a közúti pedig 17,65 százalékkal növelte bevételeit.

A gyűjtőárus szállítmányozás forgalma több mint 10 százalékkal, a konténeres szállítmányozásé 7 százalékkal nőtt az elmúlt évben. A szövetség tagjai által továbbított áruk mennyisége közúton 13,5 százalékkal, a vasúton 13,71 százalékkal, a légi forgalomban 29,49 százalékkal, a konténer árukat tekintve 2,76 százalékkal növekedett.

Minden szakágra érvényes, hogy az árbevétel nagyobb dinamikával növekedett, mint az elszállított áruk mennyisége, amiben a szövetség szerint jelentős szerepe volt a 2006 második felében a magas forint/euró árfolyamnak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo