175 milliárdos kaszinó épül

Még ebben a hónapban aláírják a szerződést, és a hatósági engedélyektől függően fél év múlva megkezdődhet a bezenyei kaszinókomplexum építése - értesült a Világgazdaság.

Hans Asamer, az Eurovegas Hungary Zrt. kisebbségi tulajdonosa elmondta: az amerikai befektető-csopottal való megegyezés után a kész terveket benyújtják az illetékes hatósághoz. Az építési engedélyeket követően kezdődhet meg a háromlépcsős projekt, tíz év alatt hárommilliárd eurónak megfelelő összegből építik fel a legfeljebb öt kaszinóból és több szállodából, élményparkból álló együttest.

Az első körben ebből 700 millió eurót költenek az egyik kaszinó (mellette szálloda, rendezvény- és bevásárlóközpont) létesítésére. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az első kaszinóegységnek pedig legkésőbb 2010. november 1-jén meg kell kezdenie a tevékenységét - írja a lap.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo