Meglepően gyorsan megtanulták a magyar fogyasztók a leckét

Kisebb kapacitású rugalmas atomerőművek révén lehetne a legkönnyebben megteremteni a biztonságos és versenyképes áron elérhető energiát Magyarországon - vélték a Klasszis Média Lapcsoport "E", mint Energia című konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén a résztvevők. Aszódi Attila, Holoda Attila és Kiss Csaba abban is egyetértettek, hogy a vállalatoknak még tudatosabban kell az energiát használniuk.

Holoda Attila energetikai szakértő, korábbi helyettes államtitkár is a tudatosság erősödését emelte ki, még ha ez a tanulási folyamat fájdalmas is volt, az energiaárak megugrásának valamiféle pozitív hozadéka. 2022-ben szembesültünk azzal, hogy túl sok gázt használunk, mind nominális értelemben, mind pedig olyan módon, hogy a fűtésben domináns szerepe van. Ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy egy-két hónap alatt nem lehet bepótolni, amit korábban hosszú évek alatt nem tettünk meg.

Holoda Attila szerint tudatosabbak lettek a fogyasztók, de lenne még mit tanuln
Holoda Attila szerint tudatosabbak lettek a fogyasztók, de lenne még mit tanuln
Fotó: Dala Gábor / Klasszis Média

A gázfogyasztás kapcsán Holoda Attila kiemelte, hogy az mind hazánkban, mind az Európai Unióban drasztikusan visszaesett. Magyarországon 2014 és 2021 között volt egy jelentős fogyasztásbővülés, majd két év alatt visszajutottunk a 10 évvel korábbi szintre. Ez részben annak volt köszönhető, mert akár a lakosság, akár az ipar sok szempontból pazarló volt.

A szakember szerint itthon nem fognak feltárni olyan gázmezőt, amely a függetlenséget biztosíthatná. Ehhez a legnagyobb esélyt a teljes gázfogyasztás csökkentése jelenti, hiszen minél kisebb az összmennyiség, annál többet tudnak a hazai kutak biztosítani és kell importból beszerezni. Európában sincs elég saját forrás, a beszerzés ugyanakkor átstrukturálódott és sokkal nagyobb szerepe lett az LNG-nek. A magyar ellátásban a 2021-ben kötött hosszútávú orosz gázszerződés jó ideig meghatározó lesz, amelyből nem lehet kilépni. Ugyanakkor számos olyan beszállító van a piacon (közép-ázsiai országok, LNG, stb.) amelyek lehetőséget adnának a diverzifikált beszerzésre.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo