Túl vagyunk a növekedés határain?

Dennis Meadows szerint már csak arról érdemes beszélnünk, hogyan mentsük meg nemzeti és emberi értékeinket a globális krízis beállta előtt. A világhírű amerikai professzor szeptember 13-án délután a Corvinus Egyetemen együttgondolkodásra invitálja azokat a felelősen gondolkodó és tenni akaró embereket, akik látnak esélyt arra, hogy a földi életünket uraló rendszerek összeomlása megállítható, illetve fékezhető, s van esély arra, hogy legfontosabb nemzeti és emberi értékeinket megőrizzük.

 

A „Növekedés határai" című alaptanulmány, mely a Római Klub jelentéseként, 1972-ben először hívta fel a figyelmet Földünk eltartó képességének végességére, Dennis Meadows professzor nevéhez fűződik. A rendszerdinamikai módszerekkel készített modellekben a rendszert alkotó részek: világ népessége, ipari termelés, szennyezettség, erőforrások, élelmiszerek közötti összefüggések azt mutatták, hogy a 21. században a világ teljes társadalmi és gazdasági rendszerei összeomlanak. A világ süket maradt a figyelmeztetésre. A 30 év után megismételt tanulmányban, az új növekedési paraméterekkel lefuttatott modellek már csak 30 évet adtak arra, hogy a Föld élhető maradjon. A fenntarthatóság feltételei azonban azóta még rohamosabban romlanak. Az összeomlás forgatókönyvei szerint vagy folyamatosan rosszabbodnak az életfeltételek a fejlett ipari társadalmakban, vagy az alig észrevehető rosszabbodás hirtelen összeomlásba megy át.

A világhírű amerikai professzor fáradtságot nem kímélve járja a világot, hihetetlen aktivitásával hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy minél többen értelmezzük és fogadjuk be a cselekvő, aktív kezdeményező, felelős szerepet világunk megmaradásában.

Az Interaktív Tanuló Műhely elnökeként, aki csak az együttgondolkodásban, az egymástól tanulásban hisz, mi sem természetesebb, mint az, hogy nem előadást tart, hanem beszélgetni szeretne velünk magyarokkal, főként a nemzeti értékeinkről és a megmentésükre kigondolt stratégiáinkról. Neves hazai fenntarthatósági szakemberekkel és a résztvevőkkel együtt arra keresi a választ, hogyan lehetne elérni az egyes emberek felelősségének kifejlődését és tömegessé válását. Mert csak ebben reménykedhetünk, ez az egyedüli esélyünk nemzeti, emberi és globális szinten egyaránt.

A rendezvény a Piac & Profit és a SOL Intézet „Mesterek és Műhelyek" című rendezvénysorozatának első állomása lesz. A rendezvény magyar nyelven zajlik, szinkrontolmács segítségével. Részvételi díjat is kérnek a szervezők, mert Dennis Meadows kívánságára a rendezvény bevételéből a fiatal vezetők fenntarthatósági tudatának erősítését szolgáló projekteket támogatunk. Önökkel együtt.

A tematikáról és a részvétel lehetőségéről ide kattintva tájékozódhat!

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo