Modern mezőgazdaságot!

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program intézkedései közül a leghangsúlyosabb a modernizációs tengely, amely a rendelkezésre álló források 47 százalékát köti majd le 7 év alatt. - hangoztatta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián tartott szakmai tanácskozáson.

Az államtitkár szerint a modernizációs programrész végrehajtásában nagy hangsúlyt kell helyezni a fenntartható fejlődést biztosító intézkedésekre. Példaként említette a trágyakezelés támogatását, továbbá az erdősítést, ezen belül is az energia célú ültetvények területének jelentős növelését.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program végrehajtására 2013 végéig mintegy 5 milliárd euró, azaz 1.250-1.300 milliárd forint áll rendelkezésre.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo