Hulladékszigetek épülnek Szegeden

A Szegedi Regionális Hulladékgazdálkodási Program második ütemeként hulladékudvarok és gyűjtőszigetek épülnek a jövő év elejéig a csongrádi megyeszékhelyen és a környező településeken - jelentette be Botka László polgármester szerdán a Tisza-parti városban.

A 250 ezer lakost érintő, 1,2 milliárd forintos beruházás 70 százalékát a központi költségvetés, 30 százalékát pedig az önkormányzat fedezi - mondta a politikus a beruházásról szóló kivitelezési szerződés aláírásakor.

A települések mindegyikén épül gyűjtősziget, 24 helyen lesz hulladékudvar is. A megyeszékhelyen 40 gyűjtőszigetet építenek ki 1100 és 2500 literes földbe süllyesztett tartályok segítségével, valamint öt hulladékudvar fog üzemelni legkésőbb 2008 tavaszától - közölte a polgármester.

A közterületeken kialakítandó gyűjtőszigeteken a lakosság kisebb mennyiségben helyezheti el a háztartásban keletkezett - papír, műanyag, fém és üveg - hulladékot. A hulladékudvarokba pedig napi egy köbméteres mennyiségig díjmentesen szállíthat az előbbiek mellett még zöld hulladékot, építési törmeléket, lomot és a háztartásban keletkezett kisebb mennyiségű veszélyes hulladékot - tudatta Botka László.

A politikus emlékeztetett rá, a 38 millió eurós, azaz csaknem tízmilliárd forintos összköltségvetésű regionális hulladékgazdálkodási program első ütemeként június végén adták át a sándorfalvi hulladéklerakót.(Debrecenben egy lakótelepen alakítottak ki szelektív hulladékgyűjtő szigeteket.)

A program befejező ütemeként a jövő évben kezdődhet el a régi, elavult, környezetszennyező szeméttelepek rekultivációja. A munkálatok költségeire Szeged és a környező települések pályázatot nyújtanak be a Környezet és Energia Operatív Programhoz - mondta a polgármester.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo