Finisben a biogáz-üzem építése

Finiséhez érkezett a biogáz-üzem építése a Magyar Cukor (MC) Zrt. kaposvári gyárában, a hónap végén indul a próbaüzem - közölte Szeles Zoltán igazgató.

A Kaposváron alkalmazott környezetkímélő technológia a maga nemében páratlan, ennek során a préselt cukorrépaszeletből erjesztéssel előállított biogázt kazánokban égetik el.

Az igazgató tájékoztatása szerint az 1,7 milliárd forint értékű beruházás, amelyet a tulajdonos, az osztrák AGRANA cégcsoport saját forrásból valósít meg, négy év alatt megtérül.

A munkák jelenlegi állásáról szólva elmondta: a berendezések 90 százaléka megérkezett, jelenleg a két, egyenként 12 ezer köbméteres fermentáló tetőzetének szigetelését, a csővezetéket szerelését végzik a szakemberek.

A biogáz-üzemben a tervek szerint naponta 800 tonna cukorrépaszelet hasznosítanak - mondta Szeles Zoltán, hangsúlyozva: ezzel egy nagyon fontos környezetvédelmi problémát is megoldanak, hiszen a szerves hulladék jelentős részét hasznosítani fogják. Az is fontos szempont, hogy ezzel részben kiváltják a földgáz felhasználását - tette hozzá.

A cégvezető közölte: az idei, 60 naposra tervezett kampányban 400 ezer tonna cukorrépát dolgoznak fel. Ennek során 110 ezer tonna préselt répaszelet keletkezik, amelyből ebben az idényben közel 40 ezer tonnát hasznosítanak a biogáz-üzemben, a többit takarmányként értékesítik.

A kaposvári gyárban a múlt év végén kezdték el az Európában egyedülálló kísérletet; jelesül saját fejlesztésben és finanszírozásban - mintegy 100 millió forint értékben - megépítettek egy kisteljesítményű biogáz-üzemet, amelyben melléktermékként keletkező cukorrépaszeletet hasznosítottak.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo