Emeld fel a hangod!

Környezetvédelmi önkifejező programot indít a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) a Sziget fesztiválon "Emeld fel a hangod" címmel - közölte a tárca.

A környezetvédelmi minisztérium közleménye szerint a programot szakmai előadások, szórakoztató kvízműsorok és csocsóbajnokság színesítik. A bajnokság nyitómérkőzését Kovács Kálmán államtitkár és Kóthay László vízügyi szakállamtitkár játssza.

A program keretében minden délután 17 órától a környezet védelmében dalt, prózát vagy bármilyen improvizációt világgá kürtölhet az, aki a KVM zöld pavilonjánál jár. A programban részt vesz többek között Vágó István, Albert Györgyi és Horváth Charlie, az Animal Cannibals, Bródy János, Geszti Péter és Nagy Natália is. A fellépésért a szigetlakóknak karszalag jár, amely igazolja, hogy gazdája "felemelte a hangját" a környezetvédelemért.

A program mellett szelektív hulladékgyűjtő ZöldÖvezettel, valamint újrahasznosított hulladékból készült ajándékokkal várja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a szigetlakókat.

A rendezvény környezetterhelésének csökkentése érdekében a Zöldövezet Társulás az idén 11 más nyári fesztivál mellett a Szigeten is bevezeti a "ZöldÖvezet" programot, amely a szelektív hulladékgyűjtés mellett átfogó információval szolgál a szelektív hulladékgyűjtésről és a hulladékkezelésről.

Összesen 36 szelektív hulladékgyűjtő sziget és egy hulladék-előkezelő sziget is működik majd a Szigeten, ahol az érdeklődők megnézhetik, hogyan történik a szelektíven összegyűjtött hulladék előkezelése. Ebben az előkezelő rendszerben előreláthatóan a fesztiválon keletkezett hulladék 30-35 százalékát újrahasznosítják.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium zöldsátrában állítják ki a Művészi Kuka Projekt díszkukáit is. A Művészi Kuka Projekt keretében képzőművészek hagyományos utcai kukákat alakítottak át képzőművészeti alkotásokká, de emellett megőrizték eredeti funkciójukat is, továbbra is használhatóak kukaként. A projekt célja, hogy művészeti alkotásokkal is felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo