A Világbank rákoppintott Kínának, a világ legynagyobb légszennyezőjének orrára: ha nem mérsékli gyors tempóban és számottevő mértékben az üvegházgáz-emisszióját -amelynek mértéke évről-évre rohamosan nő-, akkor jól megnézheti magát. Az ipar és az energiaszektor 40-40 százalékát adja az ÜHG-kibocsátásnak, és csak a fennmaradó 20 százalékért felel a lakosság, az építőipar, a szeméttelepek és a közlekedés. Nem véletlen tehát, hogy a Világbank által (társ)finanszírozott helyi projektek 67 százaléka ökológiai jellegű. (Magyarország még profitálhatna is abból, ha magasabb kibocsátás-csökkentési érték mellett kötelezné el magát.)
Csak az "intenzitást" csökkentik, nem az emissziót
Kína emissziójának mintegy háromnegyedét a városok és azok erőművei adják, márpedig a városi lakosság bővülése a jövőben sem fog lassulni. Kommunista tervgazdálkodás lévén, Peking öt éves tervekben szabályozza a gazdaság működését. Az előirányzatok 2020-ra -a 2005-ös bázisévhez képest- 40-45 szézalékos csökkentést írnak elő a „karbon-intenzitás" terén. A szakkifejezés a(z erőművekben) megtermelt energiaegységre jutó üvegházgáz-kibocsátást jelenti. Vagyis 40-45 százalékkal „tisztítanák" az energiatermelést, kevesebb emissziót termelő energiahordozókra váltva.
Növekvő emisszió és gyérülő erőforrások
Indiában is mutatkoznak a növekedés határai. Az indiai Természeti Erőforrás-gazdálkodási Bizottság egyik tagja a Reutersnek kijelentette, ha az ország nem rendezi az ivóvízproblémáit, búcsút kell mondania a mesés növekedés délibábjának. Az 1,2 milliárd fős lakossággal bíró ország ipara és agráriuma ugyanis fenntarthatatlan módon használja fel a régió vízkészleteit. Ezért a vizek feletti összecsapások (úgynevezett „vízkonfliktusok") gyakoribbá válására lehet számítani.
A holland PBL Netherlands Environmental Assessment Agency új kimutatása szerint gyorsabban nő a világgazdaság emissziója, mint 2010-ben becsülték. Az évtized végére az éves kibocsátás eléri az 50,9 millió tonnát, meghaladva a korábban kalkulált 48,4 milliót tonna széndioxidot. Ráadásul ez 7-11 millió tonnával magasabb éves érték, mint ami szükséges lenne az éghajlatváltozás megfékezéséhez. A túlzott kibocsátást éppen a fejlődő országok (pl. Kína, India) iparosodásával és erőműveik számának növekedésével magyarázzák a szakértők.
