10 százalékkal nőtt nemzeti parkjaink látogatottsága

Interaktív bemutatósarok, ember nagyságú fotó alak és természetismereti játék várta a látogatókat a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium standjánál, az idei Utazás Kiállításon. A zöldtárca kiállítása a tíz hazai nemzeti park ökoturisztikai kínálatát mutatta be. A belföldi turizmus 2009-es csökkenése ellenére e parkok regisztrált látogatóinak száma tavaly 10 százalékkal növekedett az előző évhez képest. Így több mint 1 millió 390 ezren keresték fel a nemzeti parkokat.

A múlt héten Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter is látogatást tett az Utazás Kiállításon a zöldtárca standjánál, ahol a hazai nemzeti parkok szakemberei mutatták be az érdeklődőknek a nemzeti parkokat, látogatóközpontokat, tanösvényeket és más védett természeti területeket, valamint az ott található ökoturisztikai látnivalókat. 

A gyermekek számára interaktív bemutatósarok épült, ahol játékos formában ismerkedhettek meg a természettel. Ember nagyságú fotó mögé állhattak be azok, akik egy természetvédő vagy egy barlangász bőrébe kívántak bújni. Az elkészült fotó mellé "tiszteletbeli természetvédő" vagy "tiszteletbeli barlangász" igazolást kaptak a látogatók. A vállalkozó kedvűek természetismereti játékban vehettek részt és ajándékokat nyerhettek.

A nemzeti parkok látogatószámának növekedése figyelemre méltó, ugyanis a gazdasági-pénzügyi válság következtében -a korábbi növekedést követően- csökkent a belföldi vendégforgalom: az előzetes adatok szerint az elmúlt évben a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken több mint 7 százalékkal esett vissza a belföldi vendégek száma. A nemzeti parki látogatók száma ezzel szemben, 2007 és 2008 után -amikor 14-15 százlékos látogatószám emelkedést mértek- továbbra is dinamikusan növekszik, ami a bővülő programkínálatnak is köszönhető.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo