Többet jótékonykodnak a nők

A nők sokkal többet, gyakran kétszer annyi pénzt hajlandóak jótékony célokra fordítani, mint a férfiak - derült ki egy amerikai egyetem új tanulmányból.

Az emberek nagylelkűségére építő non profit vállalatok már régóta sejtették, hogy a beérkező adományok jelentős részének hátterében a nők állnak, ám erre mindeddig nem volt megfelelő bizonyítékuk. A bloomington-i Indianai Egyetem filantrópia központja által készített tanulmány azonban egyértelműen kimutatta, hogy a nők sokkal több pénzt hajlandóak jótékony célokra fordítani, mint a férfiak - mondta Debra Mesch, az egyetem illetékese.

A kutatás számos olyan tényezőre világított rá, amelyek a szakemberek szerint mind hozzájárulnak a női nagylelkűség mértékének növekedéséhez. Egyre több nő dolgozik és a fizetésük is emelkedik. Sokuknak van már diplomája, amely magasabb jövedelem kategóriákat nyit meg előttük, illetve ma már a nők 26 százaléka keres többet a férjénél.

"A nők kezében van a kulcs a világ megváltoztatásához"

A múlt héten megjelent tanulmány szerint mindössze a 23 509 és 43 500 dollár (4,6-8,5 millió forint) közötti éves jövedelemmel rendelkező nők azok, akikre nem érvényes a fokozott-jótékonykodási elv. A kutatás során a szakemberek kizárólag egyedülálló nők, vagy férfiak által vezetett háztartásokra koncentráltak. Összesen nyolcezer elvált, megözvegyült, vagy örök hajadonságot, illetve agglegényéletet fogadó felnőttet faggattak ki jótékonykodási szokásaikról.

Korábbi kutatások szerint a nők kifejezetten adományozásra sarkallják a férjeiket és a házasságban élő asszonyok jóval több jótékonykodással kapcsolatos döntést hoznak. "Azt hiszem az általános feltevés az, hogy a nők hajlamosabbak adni, de csak kisebb összegeket" - mondta Mesch, aki szerint a mostani eredmények azt mutatják, hogy a valóságban a nők többet és többfajta célra adományoznak, mint a férfiak.

"A nők kezében van a kulcs a világ megváltoztatásához" - mondta Elaine Lyerly, az Amerikai Vöröskereszt szárnyai alatt működő Tiffany Circle szervezet önkéntes elnökhelyettese, akit nagyon meglepett, hogy az eredmények szerint az özvegy férfiak jóval több pénzt fordítanak jótékony célra, mint az özvegyen maradt nők. "Talán azért van így, mert a feleségeik nagy hatással voltak rájuk a haláluk előtt" - mondta.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo